Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 3. szám - Alabán Péter: Falu a szocializmusban: Sárpilis 1945-1989(tanulmány)

64

ÚT PUNATÁT • 2003. SZEPTEMBER

az első termelőszövetkezeti község 1949-ben. Ennek előzményei közé tartozik, hogy 1945 után először az orbópusztai cselédek alapítottak termelőszövetkezetet, amit - immár - az 1950-es években gépállomás alapítása követett (Várdombi Mezőgazdasági Gépjavító). 1956-ban a község 3462 kát. hold mezőgazdasági területének már csaknem 65%-a (2229 kát. hold) volt szocialista tulajdonban.16 Bár a volt nagygazdák és középparasztok természetesen ellene voltak a szövetkezésnek, végül számukra sem maradt más választási lehetőség. A kisparasztságnak ellenben csekély hányada maradt meg a szövetkezetekben: inkább választottak munkahelyeket az iparban vagy a kereskedelemben. K. I. gazdálkodó, tsz-nyugdíjas a vele készített interjú során megerősíti ezeket a tényeket. Mivel az 1956-ot követően kidolgozott új agrárprogram a rövid cezúrát (Nagy Imre két miniszterelnöksége) követően ismét a mezőgazdaság kollektivizálását tűzte ki célul, a faluban 1958-ban megalakult az „Új Március Termelőszövetkezet”, melynek elnökévé az édesapját választották meg. Később őt is kötelezték arra, hogy lépjen be, s adjon be mindent (kocsit, lovat stb.). A korábban az erdőgazdaságban dolgozó fiatalember 22 éves volt, amikor egyszerűen „átirányították” a tsz-be, ahol 1963-tól kocsisként, majd traktorosként tevékenykedett egészen 1992-ig.17

Az „Új Március” kedvező körülmények között kezdhette meg működését. Kiváló minőségű, 20-25 aranykorona értékű földjein egyre olcsóbban egyre többet termesztettek. Kunszabó Ferenc adatai szerint a 60-as évek elején a fő termesztési növények közül búzából akár 9-12, kukoricából 13-16 q termett holdanként, ám ez később jelentősen emelkedett.18 A teljesítendő normák és a dolgozó tagok fizetése terén már korántsem ilyen kedvező a kép. K. I. jól emlékszik, hogy 12 óra alatt 10-12 hektárt kellett szántaniuk - 30 cm mélyen hektáronként - igen alacsony fizetségért. A munkásoknak két műszakban kellett dolgozniuk, a munkanap pedig 10 órás volt. Mindehhez hozzá kell tenni azt is, hogy a későbbiekben a kereset emelkedett és nem is kis mértékben: több mint 100°/o-kal. Bár az irányítás - a „gazdaszellem” megtestesítőjeként számon tartott - Topor Istvánnál jó kezekben volt, a szövetkezet pedig eközben a fokozatos gépesítés folytán még a „jó tsz” minősítést is elnyerte, egy alapvető tényező nem változott: szántóterületének nagysága összesen 2200 kát. holdat tett ki, melyen nem lehetett gazdaságos a termelés.

Mint már utaltam rá, nem egy ember volt azonban a faluban olyan, aki más megoldást választott. A jelenleg szintén gazdálkodóként megélni próbáló N. Gy. családja a második világháború idején az oroszoknál tartózkodott, ahol édesapja megismerhette, milyen is a kolhozrendszer. Ahogyan a Sárközben egyesek tették, hozzájuk hasonlóan a szovjet mintát követni akaró magyar politika hatására maga