Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 3. szám - Bálint Péter: Egy kretén vallomásai (regényrészlet)

40

Út Dunatái • 2003. szeptember

egy belső hang azt súgja, beszélgetnem kell vele. A gyűrű lesz a médium. S ha neked nem okoz túl nagy gondot nélkülözni ezt az emléktárgyat, tedd meg a kedvemért, hogy eljuttatod hozzám. Soha nem kértem tőled semmit a jussomból, s többé nem is fogok.”

„Drága jó fivérem, még mindig nem tanultál meg kérni; hidd el, nem várom el, hogy megalázkodj előttem, vagy könyörögj nekem, de ne feledkezz meg a tapintatról. Elegendő lett volna egyetlen testvéri szó is, hogy átengedjem jussodat, amit megtettem. Az ezer frankot, melyet a megbízottad adott, nem tudom mire vélni, letétbe helyezem a bankba, ha akarod, visszaküldöm, vagy szüléink sírját hozatom rendbe belőle. Bár egyetemi tanárként nem futja minden vágyam kielégítésére, mégsem szorulok nagylelkű adományodra. Azt hiszem, apánk nem akarta kitenni magát hasonló helyzetnek, ezért nem írt neked: rettegett még a tudatától is, hogy kérés nélkül küldesz neki bármit is.

A karikagyűrűhöz mellékeltem egy fotóalbumot, olyan fényképeket találsz benne, melyek aztán készültek, hogy emigráltál. Nem tudom, észreveszed-e, de csodálatos módon valamennyit olyan beállításból exponálták, hogy egy valaki még elférne a jelenlévők mellett. Azokat a leveleket is visszaküldtem neked, melyeket édesanyánknak írtál a távolból, úgy elrejtette a zsineggel átkötött kis paksamétát, hogy csak nemrég találtam meg. Nem olvastam bele egyikbe sem, pedig... Azt hiszem, egyszer hazalátogathatnál, s akkor mindent, amire igényt tartasz, magaddal vihetnél.”

„Sejtettem, hogy mégiscsak megsértettelek, mi, Leitnerek, már csak ilyen önérzetesek és makacs fejűek vagyunk. Engesztelésképpen fogadd tőlem fivéri szeretettel a könyveket, egy vöröskeresztes alkalmazott viszi el hozzád őket. Bejártam értük München és Zürich antikváriusait, még egy-két gyűjtőnél is megfordultam, hogy e ritkaságokkal meglephesselek. Tudom, hogy rajongsz az efféle könyvekért, nekem pedig örömet okoz, ha te is örömödet leled bennük. Azért is küldöm a csomagot kis kerülővel, nehogy fennakadjon a hálón, túlságosan sokat fizettem értük, hogy elkallódjanak. A határőrök még a könyvekben is ellenséget látnak, akárcsak Luther korában a csuhások.

Mármost, ami a fényképeket illeti, el sem fogod hinni, hogy öregségemre mennyire kiütköztek rajtam apánk vonásai. Állok a tükör előtt, és őt látom viszont, a hasonlóság oly zavarba és kétségbe ejtő, hogy hajlandó vagyok azt hinni, csúfot űz velem a tükör. A te arcod puha, szelíd vonásai pedig, édesanyánk rebbenékeny és áldozatkész természetét idézi föl emlékezetemben. Milyen régen nem