Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 2. szám - Heilmann József: Regényváltozatok a nemzetiségi-kisebbségi sorsra II.
Műmelléklet Mözsi Szabó István festőművész gondolatai MINDIG TANÍTÓ VOLTAM Egy önvallomásban szívem szerint mindent beváltanék. Illendő, hogy az ember a gyökereiméi kezdje. A kezdet Mözs, a meghatározó szülőfalu. A szülői ház mesélőkedvű öregapámmal, a magyarságtudatot belém plántáló apám kemény tisztességével, anyám mindenre érzékeny lelki gazdagságával ás legkedvesebb tanítóm szeretetével, aki haláláig vigyázta minden léptemet. Másik meghatározó gyökerem a Bajai Tanítóképző, ahol tanáraim éppen a hitelességük révén alakították ki e hitemet: tanítani kötelesség. Ők ruháztak fel a likas tarisznyával, ami azért likas, hogy amit az ember összegyűjt belé, rögvest kiszóródjon mások számára. Mint festőnövendék itt találkoztam egy életre szóló élményként a mesteremmel, Rudnay Gyulával. Minthogy a tiszta táblán mindig az első élmények íródnak legmélyebbre, megköszönöm a sorsomnak, hogy a művészpedagógusok közül - Szőnyi, Barcsay, Domanovszky előtt- éppen véle hozott össze először. Példája, tanítása közrejátszott abban, hogy ma is bizton vallom: nem csak irodalomban, zenében, hanem a képzőművészetben is szólhatunk anyanyelvűnkön. A mesterség, a mívesség határtalan tiszteletére pedig ezzel tanított: „Ha egy művész nem tartja tiszteletben az időt, az idő nem fog neki megkegyelmezni”. Mitől lesz valaki művész? Semmiképp se attól, hogy e mesterséget foglalkozásszerűen űzi. Számomra a művészet magatartásforma - ha úgy tetszik -, szolgálat. A művészet nem lehet valamiféle érvényesülés eszköze. Ha eszköz, akkor az emberré válás és - félve megkockáztatom - a szarvassá válás eszköze. Hiszen, ahogy a balladabéli kilenc fiú a tökéletlen emberi törvények csömörétől a tennészet törvényéhez, a tiszta forráshoz menekül, e forrást keresi a művész is a művészet törvényeiben. Ezenkívül a művészet számomra anyanyelvem, magyarságom vállalásának formája. Az elmúlt néhány évtizedben nem volt sikk eszerint élnem, hiszen egy rosszul értelmezett nemzetköziség tagadta a nemzetit. Csakhogy ez fából vaskarika. Most nézzük, mi a sikk ma? Hogy a nagyon áhított európaiság rangját mi is büszkén viselhessük, hanyatt-homlok rohannánk Európába. Csak azt tudnám melyik kontinensről? Mi ez, ha nem egy másik fából vaskarika? Európa szerintem a sokféle náció különböző színű mozaikkockáiból tevődik össze színgazdag mozaikká. Meggyőződésem, hogy az európaiságnak nevezett egyetemes emberi értékrendek egyetemessé éppen a sok-sok nemzetiből termékenyülnek. Végezetül a művészet számomra igazságkeresés és ezen igazságok, felismerések közlésének kényszere. Ha pedig a művésznek közlendője van az emberek számára, keresse meg kellő alázattal azt a jelzőrendszert, amelynek segítségével közlendőjét az emberek megérteni képesek. Mert az a rádióadás, melyben nem veszik figyelembe a vevőkészülékek hullámhosszait, aligha kecsegtet a vétel sikerével. Ha pedig az adókészülék tulajdonosa szegényesnek tartja a vevőkészülékek skáláját uccu, segítsen bővíteni azokat. Kár, hogy a művészek - általában - szeretnek megfeledkezni arról, hogy tanítani is kötelesség. Na tessék! Már megint a tanításnál kötöttem ki. Mit csináljak? Mindig Tanító voltam.
