Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 2. szám - Ujlaky István: Nagy Imre és Alexander Dubcek

44

Úr Dunatát • 2003 túnius

radalmár. Kossuth és Batthyány 1848-ban éppúgy nem volt valódi forradalmár, mint 1918-ban Károlyi ésjászi, 1919-ben Garbai Sándor és Stromfeld Aurél, vagy 1956-ban Nagy Imre. A Robespierre- vagy Lenin-alkatú, ízig-vérig forradalmár típusa nem jellemző igazán a magyar történelemre.) Lukács György 1982-ben nyilatkozta egy interjúban: „Becsültem, mint tisztességes és okos embert, ellenben nem tartottam tényleges politikusnak.” Vásárhelyi Miklós szerint Nagy műveltsége kizárólag marxista volt, „nem naiv, akadémikus típus” és „számára a megkötött megállapodás, az adott szó visszavonhatatlan” - ennyiben valóban hiszékeny. Az emigráns Kéthly Anna, a neves centrista szociáldemokrata nyilatkozata: „Nagy Imre személyét nagyra becsültem, szándékait tiszteltem, bíztam abban, hogy ő alkalmas lenne a zuhanást megállítani.” Általában a róla író történészek megemlítik, hiányzott belőle a hatalomvágy; egyszerre lojális és kritikus, aki újra és újra kész szembeszállni Rákosi klikkjével a párton belüli viták során, de aki a meghozott határozatokat fegyelmezetten végrehajtja. Elvtársa, fiatalabb kortársa és túlélője, Hegedűs András ex-miniszterelnök érdekes jellemzése: Nagy történelmi szerepekbe élte bele magát', előbb Kossuth, a reformer, aztán Batthyány, az áldozat. Patetikus hajlamát, személyes elhivatottságát életrajzírója, Rainer M. is említi. Nagy Imre Moszkvában barátai közé sorolta Münnich Ferencet és Szántó Zoltánt. Az ötvenes években Donáth Ferencre, Losonczy Gézára támaszkodott. Legközelebb vejéhez, Jánosi Ferenchez állt. Baráti viszonyban volt Fehér Lajossal (ő a „magyar modellt” megteremtő reformok irányítója a hatvanas évek közepén a mezőgazdaságban). Köréhez tartozott Újhelyi Szilárd és Vásárhehyi Miklós. Hatvanadik születésnapján az akkor ellenségnek számító, a pártból is kizárt politikust meglátogatta Kodály Zoltán, Illyés Gyula, Veres Péter, Déry Tibor, Benjámin László, Ferenczy Béni, Kosáry Domokos, Fehér Lajos. Kádár Nagy Imre rehabilitáció- és amnesztia-politikájának köszönhette börtönből való szabadulását. Közöttük amolyan se barát, se ellenség viszony volt a forradalomig.

5.

Egykori elvtársa és munkatársa, Vaculik így ír Dubcekről: „Azt hiszem, Dubcek sem nagy politikus, sem igazi vezéregyéniség nem volt. De jellemes, becsületes ember igen. Mint sokan mások, eszmei okokból lépett be a pártba, de mivel volt lelkiismerete, meghallotta, és ha kellett, elfogadta a közvélemény szavát. Azonban nem tudott a folyamat élére állni.” Kádár 1968. áprilisában „politikailag megbízható és érett vezetőnek” nevezte, ám két és fél hónappal később ugyanő azt