Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 2. szám - Visegrády Antal: Az irodalom és a jog kapcsolata - posztmodern megvilágításban
20 Úi Dunatáí • 2003 június Az irodalomelméletben az „Új kritika” hívei számára az értelem a szövegben magában inherensen adott, számukra a szerzői intuíció, az olvasó reakciója, stb. indifferens. Leavis ugyanezt a nézetet képviselte, azzal, hogy alárendelt vonatkozásokként kezelte a szerzőt vagy a mű történeti, szociális összefüggéseivel kapcsolatos külsődleges szempontokat.7 A fenomenológusok azt feltételezték, hogy a jelentés olyan valami, amit a szerző „szándékol” vagy „akar”.8 Végül, vannak akik kisebb vagy nagyobb mértékben az olvasóra és reakciójára figyelnek: az olvasó a szövegbe belevonja a világ általános megértését általában és az irodalmi (vagy jogi) konvenciókat különösen, s miközben így jár el, hozzáad valamit a szöveg értelméhez, ha csak ténylegesen meg nem alkotja vagy „konstruálja” az értelmet.9 Amíg a jogbölcselet egyes képviselői a jog tartalmát és etikai jelentőségét kutatják, addig a pozitivisták inkább a szabályok, a jog vagy a jogrendszer struktúráival foglalkoznak. A 70-es évek végétől a bírói jogértelmezés került a viták középpontjába. Fiss szerint a bírák döntéseiket tisztázható értékek alapján hozzák, mint amilyen a szabadság és az egyenlőség, a jogrendszer pilléréül szolgáló elvek.10 Fish álláspontja értelmében a bírák értelmezéseire ugyanabban az intézményes kontextusban kerül sor, mindannyian ugyanannak az „értelmező közösségnek” a tagjai, s olvasatukba a helyesség azonos előfeltevéseit és kritériumait vonják be.'1 Dworkin azt vallja, hogy a bíráknak csupán a kulturális értékekből kibomló elveket kell alkalmazniok. Ám ha megengedjük a valóságos, nem pedig hipotetikus bíráknak (mint Flerkules), hogy belépjenek az értelmezési folyamatba, azt a következtetést, hogy valamennyien eljutnak a helyes válaszhoz, nem is olyan könnyű levonni.12 Ugyanakkor a bírói értelmezést egy láncregény írásához hasonlítja. Abban a témában pedig, hogy miként lehet megállapítani az egyetértés és az egyet nem értés paramétereit egy szövegbázisú diskurzus során, olyan kiváló filozófusok vitték előbbre a jog és irodalom összefüggésrendszerének kutatását, mint Wittgenstein, Foucault, Habermas és Gadamer. Ilyen értelemben a jog mint irodalom tanulmányozása a jogi hermeneutika vizsgálatává vált, amely a köztük levő hasonló és eltérő vonások kimutatására törekszik,13 figyelemmel a szerző, az olvasó, valamint az intézményes kontextusok szerepére. A „jog mint irodalom” vita résztvevői elismerik, hogy az irodalmi és a jogi értelmezés néhány fontos vonatkozásban különbözik. Mindenekelőtt a jog „az erőszak” intézménye - szemben az irodalommal. Másodsorban, a jogképzést politi
