Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Nádor Tamás: Műhelyek
Nádor Tamás interjúi 83 Night a klasszikusok egyike lesz a huszonötödik században is, ha ugyan lesznek még olvasók. Az éj szelíd trónján fordítása közben olyan szemléleti-érzelmi rokonságot éreztem, hogy semmi gondom nem volt a szöveggel. Szeretem a regény dramatikusan felépített jeleneteit, a keretek közé fogott, rejtett érzéseket, a szelíden megfogalmazott erőt, az egyszerű stílust, a sajátos mondatlejtést, a lecsupaszítottságukban is sok jelentésű szavakat. Mindazt, ami oly sugárzóvá teszi Fitzgerald műveit. Annyira magaménak tudtam azt amit mond, s ahogyan mondja, hogy szinte nem én fordítottam, hanem a szöveg fordította önmagát. Oly mértékben azonosultam mindezzel, hogy amíg e regénnyel éltem: én voltam Fitzgerald. Közrejátszhatott ebben, hogy addigra már - általa is - megtanultam: a műfordítónak nem kell parádéznia, bravúroskodnia, vélt „telitalálatait” nárcisztikusan, az író elé tolakodva mintegy az olvasó orra alá dörzsölnie. (Hiszen például a legnagyobb magyar stiliszták - mondjuk, Krúdy vagy Kosztolányi - is tudták, mit ér olykor egy-egy önmagában szürke mondat.) Nem kívántam tehát minden szót márványból kivésni. Beértem azzal a módfelett szerénytelen célkitűzéssel: érezze úgy az olvasó, mintha művét a szerző eleve magyarul írta volna. — Köztudomású, mennyire gazdag a magyar műfordítás-irodalom. Fordítóként és világirodalmi kiadónk főnökeként mivel magyarázza ezt? Egy kis nép intellektuális presztízsvágya társul talán a magyar nyelv hajlékonyságából, gazdagságából adódó esélyekkel? — Persze, mindkettő közrejátszik a honosítás páratlan gazdagságában - már Balassitól, Csokonaitól, Vörösmartyn, Aranyon át Babitsig, Kosztolányiig, kortársaink briliáns teljesítményeiig. És nemcsak költők, prózaírók tevékenykedtek e hagyomány ápolása, megtartása érdekében, hanem a magamféle par excellence műfordítók is. Becsületes literátorok, akik azon igyekeztek, hogy irodalmunk életünk e réven is része legyen az egyetemes szellemi vérkeringésnek. Erre törekszik az Európa Könyvkiadó is, de nem valamiféle kisebbrendűségű komplexus legyűrésére, hanem épp ellenkezőleg: mai remek tolmácsok közreműködésével is igazolva: benn vagyunk a fő sodorban. Aki igényli, olvashat kiadásunkban mondjuk Borgest és Bulgakovot, Camus-t és Ecót, Fukuyamát és Hrabalt, Koestlert és Kunderát, Mauriacot, García Márquezt és Orwellt, Sálingért és Szolzsenyicint, Updike-ot és Vargas Llosát. Vagy ha épp az én munkámra szottyan kedve: előveszi könyvespolcáról a „lost generation” el nem kallódó szerzőjét: Francis Scott Fitzgeraldot.
