Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - Jánosi Zoltán: "Fegyvert szereztem: bűv-igéket" - folklór-áthallások Illyés Gyula költészetében
mer között. A szerzők születési dátumai között tehát 18-20 évnyi a különbség. Épp elegendő idő ahhoz, hogy egyazon célkitűzést - a gyökerek, a származás kérdésének tisztázását és a német nemzetiség helyzetének megítélését - egyéniségük tükrében, más-más világképpel, eltérő történelmi és egyéni élményekkel, tapasztalatokkal rendelkezve, különböző irodalmi-művelődési hatások nyomán másképp fogalmazzák meg. Az 1993 óta rendszeresen publikáló fiatal pécsi költőnek, ill. írónak harmadik kötete a Schvab Evangiliom (Nagymamák Orvosságos Könyve). Első kötetét, a Bari Károly szerkesztette „A helyi érdekű útvesztő"-t követő az Egy hónap faun már sokat elárul az újítások iránt fogékony szerző művészi látásmódjáról. „A könyv érdekessége az audio CD melléklet, amely szövegeim hangosított változatait tartalmazza (hangjátékok, hangversek, zenék)” - így vall szerzőjük e második kötetről internetes honlapján. Ugyanitt egy másik oldalon Hangversek cím alatt így fogalmaz: „Második kötetem melléklete egy olyan CD, amely önálló mű, azt is mondhatnám, hogy a CD rendelkezik könyvmelléklettel.”14 Az irodalom és a zene mellett a szerző - mintegy a romantika összművészet-eszményét megteremtve - a színháznak is elkötelezett híve, aki ír, rendez és maga is játszik. A Színházi képek oldalon szereplő alkotások a szívesen kísérletező szerzőre jellemző integritásigényt éppúgy bizonyítják, mint művészi sokoldalúságát és bátorságát. Ezek után érthető, hogy az eddig tárgyalt regényekkel összevetve - közös témaválasztásuk dacára - ez a Hajnóczy Péter Szépprózaírói Ösztöndíj támogatásával készült és 2001-ben a könyvhétre megjelent munka merészebb fogantatású a másik kettőnél. Sváb családtörténet ez is, a szerzőnek a baranyai Véméndre települt anyai felmenőinek története, mely a három regény közül a legnagyobb időtávot fogja át. A történet „az 1710-es év tavaszán, valahol egy németországi falu főterén kezdődhetne”, és cselekménye lényegileg a regény írásának ideéig tart, s ez az 1999-2000. esztendő. A szerző a regény keletkezéséről ezt mondja a Véménden - a cselekmény helyszínén - is megjelenő kistérségi lapban: „Abból indultam ki, a nagymamám hogyan emlékszik apjára, nagyapjára és nagyapjának a nagyapjára. Nagyanyám történeteihez hozzáolvastam és „költöttem”. A regény főszereplője a nagyapám apukája. Sorsa van, és emellett saját képalkotásomat, gondolkodásmódomat tettem hozzá arról a mentalitásról, amit a svábság jelent számomra. Beleszőttem mindazt, amit kulturális gazdagságról, viselkedésmódról, etikáról gondolok.”15 A mű megírására tehát nagyanyja szavai, a vele folytatott beszélgetésrészletek késztették a szerzőt a nagyapa halála után. Ezeket az írásra inspiráló, a regény keletkezéstörténete szempontjából meghatározó emlékeket mégis a könyv utolsó lapjain olvashatjuk. Ebben a részben elevenedik meg előttünk a közelmúlt, egy