Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - Jánosi Zoltán: "Fegyvert szereztem: bűv-igéket" - folklór-áthallások Illyés Gyula költészetében
„Elhurcolják ezt az embert, csak azért, mert pap?“ Még ekkor isjó húsban találja az idő Ferdinándpapát. ...A janicsárok Ferdinándpapátjól összeverték az ajtóban, kiabáltak vele, „ te rohadt sváb, és még a papot is védedP''1 Meg is kapta a pappal együtt, aki védelmezőjének, Ferdinándnak Bácsaljára hazatérő hamvait újratemeti, jutalmát: együtt raboskodhattak Recsken. A történelmi sorsfordulókhoz kapcsolódó eseményeket és családi történéseket még hosszan lehetne sorolni. Aladár jelenéhez közeledve a nemzetiségi tematika kapcsán szóba kerül a háború utáni kollektív büntetésként alkalmazott kitelepítés, a svábgyűlölet, a névváltoztatás (magyarosítás), a Németországba disszidálás mint a megaláztatások és a háború utáni új társadalom előli menekülés lehetősége. Ám a kisebbségi léttől függetleníthető legújabbkori élmények regénybe emelésével szinte a mű keletkezésének jelenéig nyúlik a családtörténet (a Nyugatra menekülés elfogadása és az ott élés elutasítása éppúgy előkerül, mint 1956, aztán Aladár ifjúkora, a Kádár-korszak puha diktatúrája, az Illés-koncertek, stb.). Aladár apjának bácsaljai újratemetésének eseménye zárja keretszerűen ezt a mintegy 250 évnyi időtávot átfogó geneológiát. Ám a puszta családtörténetnél sokkal többet ad ez a formabontó regény. A Bischofok nemzedékeinek egymásutánjában nemcsak egy hazai kisebbség, jelen esetben a magyarországi németség ill. egy sváb család sorsa tárul elénk, hanem a filozófus Elmer gazdag történelmi, művelődéstörténeti, filozófiai összefüggésekbe ágyazva a kisebbségi „különösből” az egyetemes „általánosba” emeli hőseinek, azaz az embernek egyéni, családi és társadalmi megpróbáltatásait. Küzdés és szenvedés, boldogság és fájdalom, kemény és puha diktatúra, szabadság vagy a szabadság illúziója - ezek a 250 évet átfogó történelmi mérlegkészítésnek kulcsfogalmai. S e mérleg nyelve egyértelműen a pesszimista történelemszemlélet irányába mutat: „a huszadik században eljutottunk a tragikus emberképhez, esténként, fonott karosszékben, némi alkohollal átitatott beszélgetés során illikfölismerni a létezés groteszk mivoltát. Wittgenstein, Adorno, Kundera neve hangzik el, és Kanté, aki végül is volt olyan bátor és szemtelen, hogy megkérdezze: ez lenne a tiszta ész?"'1 Akkor egy dolog van, ami még emberi: „az elviselés technikájar Elmer István regényének tanulságait Komáromi Sándor szavaival így összegezhetjük: „Vigasztalan kép, ami nem nyílik semerre a regényen belül, ám nem a regénynek kell bármerre nyílnia. Gondolható, hogy az író, legtágabb általánosítással, csupán tisztázni akarta a gyökerek kérdését, mielőtt másfele indul: a témához nem tért vissza / , jj13 azóta. Kalász Mártont és Elmer Istvánt a kronológiai sorban a témát ugyancsak feldolgozó Balogh Róbert követi, aki 1972-ben született. Közte és az előtte járó Elmer István között közel egy generációnyi a korkülönbség, akárcsak Kalász és El11
