Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - Jánosi Zoltán: "Fegyvert szereztem: bűv-igéket" - folklór-áthallások Illyés Gyula költészetében
Jánosi Zoltán ■ „Fegyvert szereztem: büv igéket 77 séken, balladákon, mondákon át a rituális és motorikus tartományokig, sőt a szerző (Aranyhoz hasonlóan) „erőt tudott szívni” még „a ponyva megvetett klapanciáiból is”.15 Tájékozódása jelentősen érinti meg az archaikus mítosz övezeteit és a népművészet vagy népélet tárgyi világának rétegeit. Az Illyés-mű e szűkebb, a teljes sokrétűségéhez képest partikulárisabb forrásterepére is érvényes tehát Szabó Lőrinc tágabb lélegzetű gondolata: „Mennyi aprólékos figyelése a szerető gondnak, az emberszerető szívbeli gondviselésnek; menyi kép, nemesen gyöngéd vagy fenséges, amely közönséges gúnyákat, érdektelennek mondott paraszti sorsokat, dunántúli tájakat ölt magára.”16 Verseinek közege a teljes életmű felől szemlélve egy nagy és átfogóan organikus folklórismeret tükre is, s ez a hatalmas háttér tagolódik bele egy sokféle érzékenységű, globális horizontokkal bíró műveltségbe, sokfelől szövődő poétikai erőrendbe. A „gulliveri távlatra edzett figyelem” és a „belső és külső életben” kiteljesedő „liliputi megfigyelések”17 irodalmat teremtő hálózatában ez az archaikus-folklorisztikus tájékozódási és plaszticizáló szféra anélkül válik nyomatékossá, hogy - mint Sinkánál vagy később Nagy László és Juhász Ferenc egyes versáramaiban - önmagát demonstrálva, folyamatosan a költői teremtés fő terébe robbanva akarna lírai világértelmezést felmutatni, radikálisan uralva a képalkotó és a kompozíciós teret. A tudat kontrolijába fogott, s képzeteit nem csupán belső értékek erővonalán művekké fejlesztő paraszti kultúrréteg: „a köznapi, a paraszti életanyag” „az ideges, pengeváltású intellektus egyidejű jelenlétében”18, reflexeinek pontosan villanó fényében formálódik verssé. Az illyési archaikum- és folklórintegrálás ezért a hatalmas ténybeli tudás ellenére is kiegészítő, diaszporikus, illetve betagolt jellegű marad. Értékei a nagyobb szemléleti globalitás szegmentumaiba ágyazódva, poétikailag pedig a tárgyias vagy epikus, ritkábban a látomásosan mitologizáló verskarakter keretei között fejeződnek ki. A népkulturális vagy archaikus tartalom az Illyés-versben így a tágabb versépítő ráció által ellenőrzött, s alapvetően a rögzítő, a dokumentáló jellegű vagy az „impulzív mag” funkcióban áll. Ebből az alaptermészetéből viszont (különösen a pálya második felében) gyakran lendülhet át, olykor csak képi középstruktúrákat kifejlesztő (Őshonos, Hójelentés), olykor az egész műnek folklórarculatot adó (Virágzik a kökény, Egy bagón) vagy mitikus karaktert (Hédi vásár) szabó szerepekbe is. A dokumentatív, az impulzív és a mítoszképző funkciók jelölte sávban az Illyés-versekbe vont archaikus vagy folklórelem az egyetlen vagy néhány szótól (Mozgó világ. A program l.,5., Hegyi város) a taxonomikusan vázolt (Tolnai erdő) vagy bővebben kifejtett teremtés- (A törzs szavai) vagy akár eschatologikus (Gyermekkorom lángjai) mítoszkomponensekig terjedő komplexumban mozog.
