Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - Móser Zoltán: Illyés Gyula Kodályról és Bartókról
Móser Zoltán • Illyés gyula Kodályról és Bartókról 69 dály-hangversenyhez, amelyet Kecskeméten olvasott föl, Kodály 70. születésnapján.20 De az alig ismert, hogy lett volna egy közös munkájuk is. Ez a Cinka Panna opera, amelyet Kodály eredetileg Balázs Béla szövegére írt, s amely az Operában nem részesült kedvező fogadtatásban. „Úgy emlékszem - írja Illyés -, hogy a darab erősen Ocskay-párti és egy kissé Rákóczi-ellenes volt. Ott volt viszont a sok zenei anyag. Akkor merült föl a terv: készüljön új operaszöveg, és annak alapján Kodály, fölhasználva az addigi zenét, ki fogja bővíteni munkáját; ki fogja még dolgozni a benne élő anyagot.” Dolgoztak is ezen, de „az akkori idő igen kedvezőtlen volt arra, hogy Kodály ezt megvalósítsa. Később pedig nem szívesen foglalkozott már ezzel, talán az eredeti változat fogadtatásakor szerzett keserű tapasztalatok miatt - írja összegzésül Illyés. Kodállyal kapcsolatban befejezésül hadd szóljak (ismét Illyés szavával) az ének vigaszáról. „Sokan hitték sokáig, hogy a művészetek űzéséhez rendkívüli tehetség, lángelmei képesség kell, zsenialitás. Goethe merte kimondani, hogy a zsenialitás nem más, mint egy kis rész adottság és egy hatalmas, szívós szorgalom. Sokan hitték - jómagam is -, hogy a zene, az éneklés gyönyöre - csak a jó hallásúak öröklött tulajdona. Kodály mutatta meg, hogy a botfület is ki lehet finomítani. Babona, hogy a zene bárkitől el van zárva.”21 „Óriási az ének vigasza és ereje. Óriási a nevelő és tanító hatása is. Testvérbátyám mondta, hogy a nagy háború menetelései alatt százszor kidőlt volna a sorból, ha a század nem énekel: olyan volt neki a dal, mint mikor a fáradt vándorló megfoghatja a kocsilőcsöt, az vitte, szinte a lábát is az emelgette. Mi külön is hálásak lehetünk az éneknek: az tartotta fenn és az hozta át évszázadok botlatóin a parasztok műveltségét. Ahogy a polgárosultság világszemlélete vastag könyvekbe van írva, a miénk ezekbe a lebegő dallamokba van öntve, nemcsak tömörebben és világosabban, hanem szebben is. Ezért csakis hiteles paraszti éneket énekeljünk. Ha nincs más mód, a korgó gyomor felett is úr lehet egy ideig az ének, a káromkodásnál mindenesetre tartósabban. »Aki szépen énekel, kétszer imádkozik« - volt nyomtatva az én iskolai énekeskönyvem első oldalára. Én azt mondom, az ember kétszerte hamarább rendbe teszi leikével együtt gondolatait, még a nem tökéletes énekkel is. Mert elsősorban ne másnak énekeljünk, hanem magunknak: célunk ne az legyen, hogy szépen, hanem hogy szépet énekeljünk. Az én érzésem az, hogy éneklés közben az ember a szépapjával beszélget; a legkitűnőbb tanácsokat kapja, s rögtön felel is rájuk.”22
