Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 1. szám - Pomogáts Béla: Az atléta halála

Pomogáts Béla ■ Az atléta halála

29

„közérzet-analíziseknek” szánja, hőseit tehát úgy kell tekintenünk, mint valamely modern emberi közérzet életre keltett típusait. Mindebben az egzisztencialista filozófiára alapozott regényirodalom (Camus, Sartre, Simone de Beauvoir) gondolkodásmódjára és metaforikus regénypoétikájára ismerhetünk.

Őze Bálint alakja és sorsa is egyféle közérzettípust állít az olvasó elé. Mészöly atlétája valójában Hamlet rokona; nem eredményekre törekszik, hanem bizonytalan küzdelemre: az idővel, a távval és főként önmagával. A modern ember nyugtalanságát és kielégíthetetlenségét állandó önvizsgálatának kényszerét és kínzó lelkiismeretfurdalását példázza, azt a lelkiállapotot, amelyet oly gyakran vizsgál és értelmez irodalom, lélektan és filozófia. Azt a „közérzetet”, amelyet az analitikus pszichológia a bűntudat és az egzisztencializmus a szorongás fogalmával magyaráz, Mészöly az önmagát hajszoló, soha meg nem pihenő atléta metaforájában fejezi ki. A versenyző helyzetét az ember természetes állapotának tudja: „Úgy kell szemlélnünk magunkat, mint a distanciák végtelen időkig variálódó próbáinak akadályfutóit” - írja. A versenyző tevékeny típus, csakhogy boldogtalan: a rossz lelkiismeret űzi, mint az író mondja róla: „Bizonyos képességei rendkívüliek, de az érzékenysége éppen hogy korszerűtlen: arra süket, amit meghódít. Csak produkál, nem absztrahál...” A „produkció” túlzása és az „absztrakció” elégtelensége okozza bukását is. Ahelyett, hogy számot vetne önmagával, és felmérné helyzetét, új meg új rekordokat hajszol, tönkreteszi szívét, s elpusztul az erőltetett tréningek próbái között. Őze Bálint végül önmaga elől menekül, s a halálba hajszolja magát.

Az atléta halála annak a modern embernek a közérzetét, mondjuk másként: sorsát és lelkivilágát ábrázolja, aki nem lát maga előtt olyan célokat, melyekért érdemes volna valóban küzdeni, és nem talál magának olyan közösséget, amely elfogadná és megvédené. A magányos ember tragédiájáról olvasunk mély értelmű bölcseleti példázatot. Mészöly arra is utal, hogy ennek a magánynak, ennek az emberi sorsnak megvannak a történelmi, politikai indítékai: a huszadik század különféle diktatúráinak nyomása alatt szétesett, atomizálódott magyar és középeurópai társadalmakban. Őze Bálint tétova egyénisége körül, ha jelzésekben is, jelen vannak a közelmúlt történelmének eseményei és folyamatai: a harmincas évek háborús készülődése és fasizmusa, a világháború, majd az ötvenes évek sztálinista zsarnokságának fojtott légköre. Pécsi Pici, a gyermekkori mitológia hősnője minden nyáron a német tengerpart egy ifjúsági táborában nyaral, s magával hozza a fasiszta nevelést, az erő és a vadság kultuszát. És az „ötös fogat” szétzüllésében, Bálint megkeseredett ifjúságában a leány sugallta viselkedési normáknak kitünte