Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Thomka Beáta: Az utolsó tekercs
22 Úr Dunatát • 2002 március Thomka Beáta AZ UTOLSÓ TEKERCS Mészöly Miklós regényhősére, Bálintra, holtan találnak rá a havasi fennsíkon : „időbe telik, mire fölismerem, hogy egy szétroncsolt lepkeszárnyat tart az ujjai közt és a nagy szőrbolyhos potrohból egy darabot. De az is száraz már, a nap kiszívta belőle a nedvet.” (Az atléta haldia, 1966.254.) A zárójelenet erősségét a helybéliek megrettenése, a titokzatos jel fokozza. Más összefüggésben, más műfaji kontextusban hasonlóképpen hangsúlyos szerepe van művében a lepke-képzetnek. Az esszé és esszénovella érintkezésében keletkezett írás címébe emeli, majd köteteimmé teszi a többféleképpen értelmezett hasonlatot, melyre egy tárlat képei között szemlélődve bukkan rá. „A németalföldi mester, Joos De Momper egyik képén - Kopf-Landschaft - az emberi arc, fej körvonala úgy másolódik rá (szárnycsukódás) egy természeti tájra, mintha egyszerre helyére fordítana vissza egy világot, amelyet azelőtt képtelenek voltunk észrevenni, annyira megszoktuk a fordítottját.” (Apille magánya, 1989. 8.) A szöveg variálja, alakítja, vissza-visszatéríti a motívumot. „Idők kezdete óta ilyen pisla fény világánál jelenik meg a pille, aki nem látható. Pontos jellemzése az lehetne, hogy egy elképzelés ő, aki elképzeli a névtelent, aki a barlang előtt ül. Mire vár a pille? Mire a névtelen?” (uo.) Az esszé végén elhangzik a figyelmeztetés. „Ne csináljunk szimbólumot a pilléből. Elég, ha a címbe bekerül, noha mit se tudunk róla. De hogy egyedül van, nagyon egyedül, az bizonyos.” (uo.) A halotti görcsbe merevedett kézbe szorult lepke, a műalkotás metaforájaként megjelenő pille, a szárnycsukódás, a nem látható pille, a magány pilléje és a pille magánya a fenti óvás ellenére is jelképiesülnek, vonzzák egymást és egyben tartóssá teszik a figyelmet. A kép, képzet, metafora az idézett helyeken kívül másutt is felbukkan. Utoljára olyan helyen találkoztunk vele, amelyről megjelenésekor sem szerző, sem olvasó nem feltételezhette, hogy az életmű egyik záróakkordjához fog tartozni. Mészöly Miklós a Magyar Hírlap szerkesztőjének felkérésére, az 1993-as év karácsonyi számában egy rövid novellát tett közzé. Az 1995 nyarán kiadott Családáradás című regényét nem követte új prózakötet, így A lepke című írás csak a napilapban olvasható. A szerző utolsó prózai sajtóközleményének az eredeti kéziraton alapuló újraközlését ez a körülmény teszi indokolttá. A novella „fantasztikus lepkéje” földrajzilag szinte ugyanazon a helyen bukkan föl, a Kárpátokban, mint Az atléta halálában. A virtuális helyszín mégsem a
