Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 3. szám - Demény Péter: A hulló szőrű szeretet
24 Út Dunatát • 2002 szeptember Demény Péter A HULLÓ SZŐRŰ SZERETET1 Mintha azt a periódust, amelyben az ember azt hiszi, és joggal hiszi, hogy mindenre van ideje, tehát mindent szabad neki, minden meg van engedve, és éppen úgy van megengedve, ahogy ez a németes szószerkezet sugallja, arra is van idő, hogy idő legyen, nemcsak a kalandokra, hanem az előkészületekre is, nemcsak az udvarlásra, hanem arra is, hogy az ember addig nézzen egy lányt, amíg bele nem fájdul a szeme, addig, amíg kiderül, hogy ez az a lány, semmi kétség, ő az, Ő, akit egy egész életen keresztül várunk, s később, csodálatos és vergődő éjszakák után, mert ez is a dolgok rendjéhez tartozik, döbbenten arra ébredjünk, hogy nem, mégsem volt igazunk akkor, mégis megcsalt az előérzetünk, mégsem ez az a lány, ugyanolyan, mint megismerkedésünkkor, és mégis egészen más, nem Ő, ilyenkor szoktak normális fejlődésit emberek egyéjszakás kalandokba ugrani, szóval ezt a periódust én összecsaptam, elsiettem volna, mint aki nincs tisztában ezzel az igazsággal, mint aki nem tudja, hogy 35, 40 vagy akárhány évesen éppúgy lehet nősülni, mint jóval előbb, akkor, amikora fiút csak azért nevezik férfinak, mert megsértődne, ha nem neveznék annak, akkor, amikor már azt hiszi, ha két lány volt az életében, akkor már nem gyerek, mekkora marhaság ez is, és anyám meg nagyanyám, akik pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy az első menyasszonyommal szakítsak, ők éppen ezt a marhaságot táplálták, mert ugyanolyan üres dolgokat emlegettek, ugyanolyan formaságokhoz ragaszkodtak, mint amilyen ez is, megfogott ez a lány, mondták naponta olyan arccal, mintha az apokalipszis lovasai abban a pillanatban vágtatnának el előttük, vagy hogy nem látod, milyen csúf és sovány, mintha lett volna bármim, ami miatt meg kellett volna fogni engem, a részeges apámon és a hazug, képmutató, fukar és szürke anyámon kívül, mintha bármit is számítana a szépség, illetve mintha nem kizárólag az a szépség számítana, amit te tartasz annak, te és senki más, mellesleg anyám jóval később is, mikor elmeséltem neki Pisztáciát, erre sem tudok rájönni, hogy miért tettem, évek óta egyetlen őszinte szót nem váltottunk, de túl nagy volt a feszültség, ment, mint a gázóra, és az ember mindig reménykedik abban, hogy az anyja mégiscsak megérti egyszer, de nem, anyám ismét bebizonyította, hogy nem érdemes, én ismét megbántam, hogy bíztam anyámban, de már késő volt, és anyám szólott, nem tudom, milyen ez a lány, Imike, de az anyja mesélte, mert tudod, az egyik húgát tanítottam, és ő mesélte, hogy a másik húga abortált, nem akartam hinni a fülem-Részlet egy készülő regényből
