Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 3. szám - Balogh Tamás: "Kedves Gyuszi" - "Kedves Ali bátyám" - Schöpflin Aladár és Illyés Gyula levelezése
Balogh Tamás • Schöpflin Aladár és Illyés Gyula levelezése 15 Balogh Tamás „KEDVES GYUSZI" - „KEDVES ALI BÁTYÁM" Schöpflin Aladár és Illyés Gyula levelezése1 Schöpflin Aladár 1898-ban került a Franklin Társulat tulajdonában lévő Vasárnapi Újság szerkesztőségébe, ahol az irodalmi rovat felelőse lett. Ettől kezdve az 1950- ben bekövetkezett haláláig aktív irodalomszervező tevékenységet folytatott. Irodalmi és színházi kritikáival - melyek elsősorban a Vasárnapi Újságban, a Nyugatban és a Tükörben jelentek meg - közelebb hozta egymáshoz az alkotót és az olvasót ill. nézőt, és olyan (objektív) értékrendszert alakított ki, melyet mindenki elfogadott. Később, a Franklin Társulat irodalmi lektoraként az ország egyik legnagyobb, kortárs irodalmat is megjelentető kiadóvállalatának lett meghatározó embere. 191 8-tól a Vörösmarty Akadémia főtitkára, 1926-ban a PEN Klub egyik szervezője, 1941-től 1948-ig a Baumgarten Alapítvány kurátora. Több mint öt évtizedes munkássága során a magyar irodalom majd’ minden alakjával találkozott vagy levelezett. így történt ez Illyés Gyulával is. Schöpflin éppen harminc évvel volt idősebb, mégis barátság alakult ki közöttük. Bár Illyés első versét nem a Vasárnapi Újság közölte, hanem a Népszava (1920. dec. 22.), és Illyés 1921-1926-os emigrációja miatt sokáig nem is találkoztak, 1927- ben már „kollégák” a Nyugatnál. Illyés a lap 1927. november 16-i számában kritikusként publikált először - Schöpflin ekkor az impresszum szerint a főmunkatársak egyike. Közel tíz év múlva, 1937-től - Babits Mihály és Gellért Oszkár szerkesztők mellett - már ketten társszerkesztői a folyóiratnak. Babits halála után a Nyugat nem jelenhetett meg; utódjaként született meg a Magyar Csillag. Az 1941. október 1-jétől 1944. április 1-jéig megjelent, 48 számot megélő irodalmi és kritikai folyóiratnál folytatták a közös munkát: a lapot Illyés szerkesztette, társszerkesztője Schöpflin volt. A kritikus összegző művében így ír a költő-íróról: „Illyés Gyula a legerősebben különálló költő a nemzedékében, hangjában, magatartásában, költői stílusában élesen elválik minden más magyar költőtől. [...] A puszták népe a legkitűnőbb - alighanem az egyetlen kitűnő- népismertető könyv az irodalmunkban. Felfedez egy olyan néposztályt, csupa törzsökös magyarból állót, amellyel nem törődött senki, sem írók, sem politikusok, sem szociológusok, még az etnográfusok is elkerülték. * Illyés azonnal válaszolt a méltatásra - a túlságosan is méltatott szerző szerénységével: „A túlértékelést még akkor is röstellném (mint holmi orgazdaságot), ha ezzel más értékén nem esne csorba. De esik, első