Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 2. szám - Málik Zsuzsa: Babits Mihály: Az angyal
Málik Zsuzsa • Babits Mihály: Az angyal 51 Az angyal gyorsabban ment s nemsokára világosodni kezdett előtte az erdő. Ott van a tisztás, a fiai háza... De ekkor csodálatos sistergés vegyült bele az eső kábító [kábító] csapkodásába; [:] mintha millió kígyó [kígyó] sziszegne az irtásban vagy ezer óriás [a sziszegne szótól idáig nem szerepel] színá fogait. A sistergés egyre közelebb hallatszott [e helyett: Egyre közelebb szólt], [nincs vessző] s már olyan volt [,] mint egy nagy boszorkánykonyha; [:] fővő üstökkel, tűzre csöppenő, eleven zsírokkal [zsírokkal]. Itt volt már a tisztás; [a mondat eleje nem szerepel] az angyal széthajtotta egy utolsó bokornak ágait... S egyszerre meglátta a sistergés okát. Micsoda látvány volt! |:Égett,:| párolgó gerendák sisteregtek az esőben. Finom köd alatt, melyet az eső csinált, romban és üszőkben hevert a gyönyörű [gyönyörű] cédrusház kétharmada. A deszkák és oszlopok, [nincs vessző] egymás hegyin-hátán, feketén, hamuban; [:] itt-ott egy kis parázs is nyitogatta szemét, amit a hetes eső nem tudott eloltani. És ködlött [,] és sistergett az egész. Hol itt, hol ott lett a sziszegő zaj percre élesebbé - mintha egymásnak adták volna [adnák] át a szót a | :forró: | meggyötört <gerendák> fa törzsek, [nincs vessző] - majd meghalkult, pöfögött, bugyborgott; közbezengett egy-egy nagy pattanás, hasadás. A tűz és víz [víz] iszonyú [iszonyú] harca volt ez, [nincs vessző] a szegény cédrusok holttestei fölött. Az angyal közelebb ment. Nákhor épségben maradt házrészén dúlás nyomai látszottak. A kerítés kidőlt [kitört], a házhomlok vastag gerendáin fejszecsapások fehér helye maradt. Azázielnek elszorult a szíve. Micsoda iszonyatos ellenség lehetett, aki az ő óriás fiait meg merte támadni? Nákhor azonban vidáman állt a tárt ajtó mögött. Egy erős vesszőt tartott a kezében [,] melyhez állatbélből készült ruganyos húrokat [húrokat] kötözgetett. — Mi történt? S hol vagyon Hárán |:a te atyádfia?:| - kérdezte < izgatottan> Azáziel. — Ah, atyám, örvendj fiad diadalának - felelt Nákhor, [nincs vessző] szemeit fölvetve. - Hárán messze befutott az erdőbe; házát felégettem s szolgáit leöltem. Hetekig kovácsoltam a tervet ellene, mert sok emberrel kellett megküzdenem; s a tűznek engedtem ennen házamat [,] hogy égni lássam az övét. Ő is készült ám én ellenem; de nem tudott meggyőzni. Most én ölelem az ő asszonyát, ki az enyémet akarta elvenni; fut ő most, s ime [íme] én íjat gyártottam angyali eszemmel [,] hogy őt üldözhessem. És aggódva nézett az ég felé.
