Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 2. szám - Fried István: Márai Sándor "költészettan"-a

16

Út Dunatát • 2002 június

Fried István

MÁRAI SÁNDOR „KÖLTÉSZETTAN"-A

„Az együgyű is érti részben, De a tanult sem teljesen” (Arany János)

Az újságba író (és nem újságíró) Kosztolányi Dezső és jórészt műfajait módosítva követő Márai Sándor „kisprózá”-ja nem alkalmazkodott (vagy nagyon kevéssé alkalmazkodott) a századfordulós osztrák és magyar karcolatokhoz, tárcákhoz, lírai-prózai futamokhoz, még a közvetlenül előttük járó, nagyon becsült Peter Altenberg is csak távolabbi rokonként jöhet számításba. Már csak azért sem, mert mint Kosztolányinak Ábécé című kötetében közzétett írásai, valamint Márainak A négy évszak meg az Ég és föld kötetekben megjelentetett kisprózája részint (kisebb részben) az „életet”, részint (legalább olyan mértékben vagy nagyobb részben) az irodalmat járják körül. Az irodalomról, az írásról közölnek észrevételeket; anélkül, hogy a századfordulós költő-kultusznak adnának teret, a költői lakozást tanúságtételként tartva számon, kevésbé az írás „misztiká”-ját, mint inkább, olykor önirónikus sejtetéssel, annak állandó meglepetés-voltát hangsúlyozzák. Meglepetés olyan értelemben, hogy tudatosság és (Márai szavaival élve) megszállottság, félájult és áhítatos készenlét egységében és belső ellentmondásaiban teremtődik meg az, ami irodalom nevet érdemel. Még mindig Márait idézve: „Csak az az írás méltó emberhez, melynek minden során érzik a meglepetés: a létezés és a teremtés meglepetése, valamilyen félelmes várakozás”. Amiben természetszerűleg ott rejlik a spontaneitás és a határozott megszerkesztettség egymást segítő, kölcsönös feltételezettsége. Továbbá mind Kosztolányi, mind Márai nem egy alkalommal csempész szövegébe elődeitől egy-egy szállóigévé vált mondatot, utal olykor alig érzékelhetően arra az (irodalmi) világra, amelyhez tartozik, amelybe sorolja önmagát.

Éppen ezért érdemel figyelmet, hogy Márai Sándor az Új Idők 1940. évi március 24-i számának 339-340. lapján Ars poetica címen közölt válogatást kisprózájából, szám szerint hét darabot; ezeket aztán más sorrendben, más szövegkörnyezetben említett köteteibe iktatta. Hogy a költészettan fogalmát elődeitől meglehetősen eltérő módon értelmezte, következik az irodalomnak közvetlen tanító-didaktikus vonatkozásainak célszerűségében a kezdettől fogva kételkedő beállítottságából. A költészet számára még annyira se szabályrendszer, amennyire a nyelvipoétái impresszionizmus megkülönböztető tulajdonságait „utólag” összegző Ver-