Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 1. szám - Győrki Edina Gabriella: Bűn a kútban és a párnán
44 Út Dunatát ■ 2001 március Összegzés Úgy gondoljuk, sikerült bemutatni Jadviga és Szendy Ilka lelkét, életét annyira, hogy kimondható és elfogadható: nagyon sok közös vonás figyelhető meg a két női alak között, tehát nevezhetjük őket rokon lelkeknek. Végül röviden egy fentebb már említett gondolatról, a Závada-regény görög mitológiához való kapcsolatáról: ahogy Bombitz Attila is írja, a regény mélyszerkezetében a görög mitológia bújik meg, annak „családtörténeteire emlékeztet például a globális történet, ahol valaki valamilyen bűnt, legtöbbször vérfertőzést követ el, és ezáltal öröklődő átok száll a családra, míg annak utolsó maradéka is ki nem hal.”30 Nem derül fény arra, mi lehetett ez a bűn az Osztatni család életében, talán a „tudatlan” testvérházasság. Mikor vége szakad a naplónak, egyáltalán nem biztos azonban, hogy kihalt a család, hiszen Marcinak született egy fiúgyermeke, Osztatni János, de azt nem tudjuk, mi történt vele. Ha esetleg megnősült, és netán még fia is született, akkor nincs vége a család történetének, talán a napló is folytatódik, Misu halála utáni egyedüli örökös tulajdonaként... Ugyanez a motívum megtalálható a Szilágyi-regényben is: „És ha mindaz, mi Szendy Ilkával történt, a táj bűnhődése lenne is valamiért; ha késői vesztükre valamikorról rászolgáltak volna is a Szendy elődök...” A Szilágyi-regényben megfigyelhető egy vérbosszú-lánc, amely már régóta jelen volt-van a Szendy és a Gönczi család között, s ez munkál részben Faggyasban is. Más vonatkozásban is jelen van a mitológia a Jadviga párnájában: egyrészt mert „Jadviga egyénisége leginkább a magába olvasztó, magába nyelő mitológiai alakkal lenne azonos (Balassa Péter az androgün-mítoszt emlegeti recenziójában), hiszen apját, Andrást, Marcit magába kebelezve tudhatná csak békéjét elnyerni: mindenkit, aki az ő véréből származik”31; másrészt pedig „Jadviga magát a menekülő Daphnéként írja le, aki fává változna, mielőtt őrült szerelmese beérné, Misu a hírközlő Hermész álarcát választja, és csupán András az egyetlen, aki a maga mítoszának hiányában busong. Mert naplója szerint az elhagyott férfiszerelmesnek nincsen mítosza.”32 (A mitologémák értelmezése már újabb tanulmány feladata lenne, lesz.) A regényeknek aktív olvasóra van szükségük, aki észreveszi az összefüggéseket, az utalásokat amellett, hogy visszafelé építkezve, illetve a kitérőket értelmezve összerakja magában az olvasottakat, a történeteket.
