Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 1. szám - Győrki Edina Gabriella: Bűn a kútban és a párnán
Györki Edina Gabriella • Bűn a kútban és a párnán 37 lannak tűnő, fojtott-rendezett világa még az amerikai Dél Faulkner-bemutatta légkörével is rokonítható.”11 G. Kiss Valéria más regénytípusokat is felfedez benne: „A rend rajza a társadalmi fejlődésregényre, a nemzedékeké a modern családregényre, a lélekgomolygásé a tudatregényre, a tudatosan működtetett motívumhálózat a mítoszregényre emlékeztet, s mind saját rendszerén belül következetesen értelmezhető. Mindez s az esszéisztikus betétekkel intellektualizált, a bölcselet irányába elmozdított prózanyelv, a szövegben tükröztetett metaforikus gondolkodás és a lírai asszociatív frázisok és alakzatok, a balladás és a drámai elemek együttese végül a sorsregény (Bretter György) megjelölést indokolhatja, s ez összefügg a regény egyik legfontosabb jelentésével is, miszerint illúziókba nem menekülhet az ember a sorsával való szembenézés elől.”12 Kiss Mihály felsorolja, minek titulálta a kritikusok többsége a regényt: „hol történelmi, hol társadalmi, hol pszichológiai regénynek kereszteli Szilágyi István művét, s ha egyik jelzőt sem találja kielégítőnek, újakat gyárt: »tudat-regény«, »tudatáram-regény«, »parabola-regény«, »legregényebb-regény« stb.”13 Kulcsár Szabó Ernő pedig kritikájának legelején ezt fogalmazza meg: „Ha az utóbbi tíz év magyar regényeit valaki ma tipológiai rendszerességgel vizsgálná, Szilágyi István művét minden bizonnyal önálló regénymintaként kezelné. S nem azért, mintha hovatovább beláthatatlan kísérletek egyik európai változatát honosította volna meg, vagy mintha sajátos eljárással kapcsolódnék a műfaj természetének átértelmezéséhez. Azt az igényt és minőséget kísérli meg, amelyekkel Németh László regényei térnek új csapásra, s maradtak méltó folytatás nélkül mindmáig.”14 Szigeti Lajos Sándor Szilágyi István műveit - az Agancsbozo'tról is értekezve - mint metaforikus parabolákat vizsgálja s megállapítja, hogy azok modellregények.15 Ehhez hasonlóan a Závada-műben sem csak naplóregényt látnak a kritikusok. Földes Anna hangsúlyozza, hogy a Jadvigapárnája „egyszerre vállalja és tagadja is a klasszikus formát: a sodró erejű, sokszálú, a társadalmi folyamatokba beágyazott szerelmes regényt épp annyi joggal, érvvel minősíthetjük önéletírásnak, mint hosszan kanyargó epikus áradása, íve jogán - családregénynek. A hagyománykövető regényforma azonban valójában csak esztétikai kiindulópont, hiszen a felvállalt kronológia gyakori megbontása által, a hiteles dokumentumok és az író teremtette fikció ütköztetésével a szerző meg is újítja azt.”16 Zsilka Tibor egy kicsit másként látja a regény típusát, típusait: „Závada Pál regénye a történelem átértékelése is, meg basztard regény is... A heideggeri értelemben vett világba-vetettségünket mint tények sorozatát vonja be az író a cselekménybe... Azt is mondhatnánk, hogy a regény központi témája egy jómódú család felbomlása, teljes összeomlása, majd pusztulása is a mű végén. Ilyen érte-
