Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Sumonyi Zoltán: A csendes Európa asszonyai 1582-ben

Regényrészlet

27

metújvári házukba. Hanem időközben igen szépen kérte őt a kis Báthory Erzsébet, hogy lenne mellette az utolsó heteiben mint anyja helyett is anyja, s így a Zrínyi lányok férjeikkel, gyerekeikkel, egyéb kíséretükkel alig érkeztek meg a Batthyány-birtokra, már indulhattak is tovább, Sárvár felé.

Pedig annak a családi összejövetelnek önmagában is nagy oka volt: valamely távoli rokonuk mint „locumtenens”, újabb bosszúját akarta kitölteni a Zrínyi nemzetségen. S Dorica azt remélte, hogy együtt és közös akarattal ismét megtalálhatják annak a módját, miként hárítsák el a veszedelmet kisebbik húgáról, Zrínyi Margitról. Az a veszedelem pedig már több mint másfél éve fenyegeti a szerencsétlen fiatalaszszonyt, azóta, hogy 1580 szeptemberében meghalt a férje, Homonnai Drugeth Miklós. Zemplén megye főispánja, Ungvár és Barkó várának ura 1579 nyarán sebesült meg Körömnél, a szolnoki bég elleni ütközetben, ott fogságba is esett, s csak magas váltságdíjért engedték el Konstantinápolyból. Betegen és negyvenéves létére megtörtén érkezett haza, ahol aztán gondosan megírván végrendeletét, birtokait feleségére, három kislányára és rövidesen megszületendő negyedik gyermekére hagyta. Főgyámnak és főgondviselőnek pedig unokatestvérét, Homonnai Istvánt rendelte az özvegy és az árvák mellé.

De honnan is tudhatta volna a halálra készülő, hogy amikor legközelebbi rokonára, a híres és vitézlő huszártisztre bízza családja sorsát, akkor ezzel egy országos botránysorozatot indít el, s hogy annak a botrányos pereskedési sorozatnak legfőbb kárvallottjai az ő hátrahagyott fiatal özvegye és kiskorú gyermekei lesznek? Mert a vitéz Homonnai István azzal kezdte a gyámkodást, hogy szépen elkérte Zrínyi Margittól a végrendeletet, majd katonáival sorban elfoglalta a megnevezett birtokokat. Danes, Hosszúmező, Kemenc, Árok, Rohoncsa, Alsó- és Felső-Domonya, Csepely, Nyevicke, Antalóc, Kerecsen, Remete, Felsőháza és Sómező nevű községeket, majd magát Ungvárt is. Margit asszony gyerekeivel kétségbeesve menekült Barkó várába, s onnan írta meg sógorának, Batthyány Boldizsárnak a történteket.

„Engemet Homonnai István uram sok bosszúsággal, bosszúbeszédekkel, sok károkkal mind testemben s lelkemben annyira megsanyargatott és keserített, hogy még Istennek sem szolgálhatok csendes és békességes szívvel-lélekkel. Nemzetemről még szemembe meg nem gy alázott, de ezenkívül mindent megtett. Az egy Istennél több nincs itt ez földön gyámolom. Én kegyelmetek atyafia és úr nemzetsége vagyok, de nem mondhatom, hogy úgy élek, mint úrnak meghagyott özvegye, hanem mint megnyomorodott özvegy árvája. Könyörgök is te kegyelmednek, hogy megtekintse Istent és az én gyámoltalanságomat, ne hagyjon köztük az egy élő Istenre, hanem támadj mellettem, uram, az igazságban; fájjon az én gyalázatom és nyomorúságom árváimmal egyetembe te kegyelmednek.