Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Tamás Menyhért: Fogj hozzám! (novella)
10 ÚT PUNATÁr • 2001. DECEMBER Tamás Menyhért FOGJ HOZZÁM! Ablakom négyszögében az esztendőről esztendőre ismétlődő köznapi látomás: még kapaszkodóban a levél, a napfény meg-megvillantja erezetét, kezdetben leheletnyi remegéssel remeg, majd percekig kalimpál, a közeli rigó figyelésében; segítségért sikong, pedig csak minutányi maradását könyörgi, még valószínűbb, megköszöni az ágnak két évszaknyi együttlétüket... Érett, aranyló lengés... Megáll, futó gondolkodással gondolkodik, aztán lepillant: mélységét méri, társai halott sereglését. Széllel érkezik az ítélet! Hasad a szár, a harmadik minuta a szakadásé... A búcsúzó ág túlélő dermedés... Már megint ez a halál közeli borzongás, törik meg a szoba hallgatása. Heves fejmozdulattal fordulok hátra. Visszarendeződő csend. Zavartan járatom szememet a homályló falakon. Fogj hozzám! - nyiszegi mögöttem az íróasztal. Hosszú csend. Jól hallom? - akad el a lélegzetem. Jól, feleli kivehetően. Hihetetlen, ámulok súlyos nyugalmára. Kivár, méltósággal szemembe villantja szobrocskáit, varázsos köveit, tollgyűjtő kerámiáit... Tudom, kezdi megértéssel, tíz esztendeje kínzó, végül is kihordott-megírt dráma után nem várhatom el tőled, hogy nyomban munkához láss... Mély levegőt veszek. Munkához... Be könnyű mondani. Ilyen mélyen, ilyen szomjúltan, s ennyi ideig még nem álltam kiszáradt kútban, és soha ilyen távolian nem vacogtak felettem a csillagok... Gyűrűző csend. Szomjat szomjért - barnállja sejtelmesen. Lehunyom a szemem. Nem egészen értem... Nyalábnyi fényt mosolyog. Nyúlj a bal fiókomba, feljegyzéseidből megérted: csak azt szabad olvasni,
