Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 3. szám - Géher István: A műfordítás mágiája
28 Út Dunatát ■ 2001 szeptember Géher István A MŰFORDÍTÁS MÁGIÁJA Jegyzetek Arany János két „hamleti' szóválasztásához Mit keres, mit próbál adni, visszaadni, megtalálni, kitalálni a Shakespearefordító? Mint minden fordító, adott esetben egy-egy angol szó magyar jelentését. Csakhogy mit jelent, esetenként mi mindent jelenthet angolul és magyarul a shakespeare-i szó? A fordító ráérezhet a megoldásra, ha értelmét képzeletével kitágítva felfogja a rejtvény természetét: ha elfogadja, hogy a Shakespeare-dráma szövege mágikus természetű. Olyan beszéd, mely nemcsak reflektál és közöl, hanem egyszersmind sugall és teremt is. Megfogalmazza azt, ami van: a beszélő helyzetében és tudatában jelen lévő meghatározott jelentéstartalmat; s közben létre hívja azt is, ami nincs, azaz a fogalmak asszociatív mozgásviszonyaiban csak sugallatával meghatározhatóan, látensen létezik, mint a lehető jelentésvariációk eredendően drámai szerkezete. Vagy inkább: szervezete, élő rendszere, mely (többek közt) attól drámai, hogy sugallatossága színházi funkcióból ered. Az angol reneszánsz csupasz színpadán a szegényes látnivalót kiegészítve a beszéd teremt dúsabb, tartalmasabb, jelentősebb látványt „a lélek szeme”, vagyis a szavak által megnyitott és aktivizált képzelet számára. A reneszánsz néző a fülével is tudott látni, amire ma már talán csak a szóvarázsra ösztönösen fogékony gyermek (vagy a különlegesen érzékeny belső hallású versolvasó) képes. A Shakespeare-szöveg: vers. S ez vajon mit jelent? Semmiképp sem azt - amint olykor tévesen vélik -, hogy megszépítetten és díszítményesen kidekorált, hanem azt, hogy poliszémikusan dramatizált. A szereplők szájába adott, de a közvetlen kommunikatív jelentésnél mindig többet tudó és mondó Shakespeare-beszéd célszerűen mozgalmasítja a hallgató vizuális fantáziáját, a beszélő láthatóvá tett mélytudatát és a dráma beszédlátványban motivikusan problematizált gondolati mélystruktúráját. Az a célja, hogy költői eszközeivel - hanghatásaival és szóképeivel, mondathangsúlyaival és soráthajlásaival, beszédszakaszokat kitöltő és rajtuk átívelő motívum-láncaival - egymást erősítő vagy tagadó többletjelentéseket generáljon, s ezáltal értelmi-érzelmi energiákat termeljen. Az ílymódon mobilizált drámai költemény úgy dolgozik, mint az atomerőmű; nyelvi láncreakcióinak működési mágiája éppoly titokzatos, mint amilyen természetes.
