Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - MÉSZÖLY MIKLÓS - Négy zöld levél Kisorosziból
82 Út Dunatát • 2001 túnius nám: országát. Igyekszik állati intelligenciával alkalmazni a maga politológiáját. Nos, ettől egyelőre elég messze esünk. Más viszont a helyzet a kritikus zónán innen. Itt elsősorban nem a természet a veszélyeztetett, hanem bonyolult módon mi magunk, a reflexháztartásunk, egyénileg és társadalmilag. Gyakorlati kisvilágunk építése, kialakítása során ugyanis - szorosan véve a mi kertünk, házunk és környéke tartoznék ide - kritikus irányba nevelhetjük (vagy hagyhatjuk nevelődni) mentalitásunkat. Mentségünk az szokott lenni, hogy az ízlés autonóm, más magánjogába ne avatkozzunk. Csupán nem lesz véletlen, ha magánjogi reflexeink mérlegelés nélkül jelennek meg a kritikus zónában is. Aki lakásában csillogó rendet tart, de ajtaja előtt a közös térben már nyugodtan szemetel vagy zúz, nagyobb valószínűséggel szórja szét a mérgező anyagot az erdőn, bárhol. A példák végtelenek. Banális evidencia: a lavina nem lavinából születik eleve, hanem hógolyóból. Még rontottabb a mi helyzetünk. Tartós ideológiai szoktatást, nevelést kaptunk, hogy ellenségben gondolkodjunk; vagy legújabban (lidérces törzsi furorral) „nem eléggé igazi” magyarokban, sőt keresztény pátosszal „Luciferekben”. Kik legalábbis lenézendők - vagy megbénítandók. Ugyanígy minősíthetünk egy természeti környezetet, játékteret is ellenségesnek, ízlésünknek és mentalitásunknak nem megfelelőnek. Csoda, ha reflexeink más területen se lesznek mások? Egyszóval alapvetően arról van szó, hogy a natura kicserélhetetlen partnerünk, nem helótánk; melynek nélkülözhetetlen szavazata kell legyen a döntéseinkben, ha az uralmat nem diktátumként fogalmazzuk meg, hanem az életegyensúly szellemében. Nem időszerűtlen hasonlattal: ahogy egy állampolgárnak joga van individuálisan élni egy szisztémában, melyet azonban mégsem határozhat meg az absztrakt individuális jog, hanem a kölcsönös adottságok homeostazisa: a személytelenített szolidaritás és belátás. Ugyanis van tudományunk hozzá, hogy a naturával megértsük egymást, nyelvét lefordítsuk a magunk grammatikájára. Vagyis a kemény, de előrelátó demokratikusságra nem annyira az ösztöneink és logikánk taníthatnak meg jobban (hisz az ellenkezőjére ugyanúgy tanítanak), hanem a természet. A megbízható lefordításhoz valójában az ismeretlen Csóti Külüs bácsik értenek, például, akik biztosan jósolják meg, hogy szomszédjuk - aki a saját területén a maga mentalitása szerint erőszakolja (erős vegyszerekkel is) a környezetidegen angol pázsitot - az esők természetes fizikája szerint a lejtő alján fogja pár év múlva halálra ítélni az ott pompázó diófát; a kedves jószomszédja földjén. Mivel ősi egyszerűséggel minden összefügg. Kicsi ügy, ami nyilván innét van még a kritikus zónán. Az ártalom egyelőre még nem eszkalációs méretű, csak a közvetlen környezet életegyensúlya látja kárát; s talán hozzátehetjük, az egymás mellett élés parag
