Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - MÉSZÖLY MIKLÓS - Nyomozások
Nyomozás 73 lacsekné, és leteszi a vödröt, szétvetett lábbal a roncsolt komondor fölé hajol. Feneke, mint a körbevágott tócsa, éles árnyékot vet a fűre. Apám újra megemlíti a tegnapi rendellenes vadvonulást. „Még a verebek is, figyeltétek? Mintha valami lekötött zsákból!” „És a telefondrótok?” - kérdezi Walter Karcsi nagybátyja. A lüktető zúgás hirtelen időváltozást jelent. Néhány pillanatig csak a rovarok zsongása hallatszik, a lámpa kifullad, újra kell pumpálni. Aztán ismét a drótok fejhangja a vádtöltésről. Odahúzódunk a nádgúlás jégverem ajtajához; most ott világít a lámpa. A kiáramló hidegtől gyors párafoltok homályosítják el, majd megint kitisztul. A hajtok kerek dagasztóteknőben hordják be a feltrancsírozott húst, és becsúsztatják a törmelékes jégre. Simon szandálja beszorul két jéghasáb közé, de csak a csupasz lábát tudja kihúzni. Látom, hogy valami biztosabb támasztékot keres; végül kényszeredetten, mint akinek nehezére esik, belenyomja a talpát a húshalomba. Elálló, bütykös ujjai között kidudorodik a rugalmas máj. (4) Még három év, akkor leszek hetvenéves. Éjszaka csörömpölésre ébredek. Magamra kapom a kopott lódent, melyet háziköntösnek használok, és kimegyek a konyhába. Apró utócsörrenés figyelmeztet, hogy a kamrában van a bűnjel, az ok, az eredmény vagy a tettes, végül is mindegy, minek nevezem. Egy évek óta mosatlan uborkásüveg csúszott le a polcról, ahol a sok rakatya üveg mellett alig maradt neki hely. Annyira szélre szorult, hogy bizony elveszítette az egyensúlyát, mikor a huzat bevágott a nyitott ablakon. Feketére zsugorodott uborkát találok a törmelék között, akkora, mint egy embrió. Soká kotorgatom az aszimmetrikus, idétlen üvegdarabokat a kockaköves padlón, végül mégis ott hagyom az egészet, nem takarítom fel. Annyira foltosak, mintha egy őskori lehelet párája evődött volna beléjük, s csak hunyorogva, kelletlenül tükrözik a fényt. De hát így van, ez a törmelék sem áll össze, csupán együtt van a kupac. Ő a rend. Most először érzek olyasmit, hogy egy sejtelem hatására az embernek le tud esni hirtelen a hőmérséklete. Később nagy sétát teszek a keselyűsi úton; és csak hajnalban térek haza. Az udvaron malomkőasztal, a halványodó hold még mindig akkora, mint egy reklámcélra kiakasztott óriási bádogtányér. Zsebre dugott kézzel állok a jégcsapos eresz alatt. Anyám azt állította, hogy a régi előszobánkban sosem volt jégszekrény, Kálmán bácsi nem támaszthatta oda a brácsáját. Nem tudom. Tényleg nem tudom.
