Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - MÉSZÖLY MIKLÓS - Nyomozások
Nyomozás 63 mint egy súlygolyó. S végül is gyanúsnak találják a papírjainkat. Nem azonnal kísérnek be, csak a fegyvereinket veszik el, s az egyikük ott marad velünk. Kint a balkonon helyezkedik el, és köldökmagasságban tartja a géppisztolyát, hogy pásztázni tudjon, ha kell. Egyik csizmaszára valamivel hosszabb, mint a másik, s ez még merevebbé teszi a tartását mintha egy műláb támaszkodna a másik ép lábra. Sisakjára ragasztva papírból kivágott fekete V betű: Victoria. Később két kopaszra nyírt gyerek lopakodik oda Frau Friedhez, s valami ruhafélét dobnak rá; az őrünk meg gyors sorozatot ereszt ki feléjük. Utólag valószínű, hogy csak figyelmeztetésül, de azért félreértenem is könnyű a helyzetet, a két gyerek annyira hangtalanul esik arccal a hóba. Emil atya megkér, hogy ezt, meg ami még hozzátartozik, írjam le többször egymás után, ahányszor csak tudom, de lehetőleg mindig részletesebben. Azt hiszem, azóta kezdődik minden változat ugyanúgy másképp. És a ló is belekerül mindig. A Mária-templom tornyát éppen csak érinti a fényszórósáv, s ez hirtelen teljesen megbénít. Fektémből annyira skurcban láttam mindent, hogy lehetetlen pontosan felmérni a távolságokat. A manzárd viszont nincs annyira magasan - egyszerű magasföldszintes ház -, hogy a géppisztolyt feltűnően lejjebb kelljen engedni: egy kis mozdulat is elég lehetett, hogy a lámpavas töve legyen a célpont, így hiteles és végleges a benyomás, hogy az őr kieresztett sorozata a két gyereket éri. Csak az nem világos, hogy a begombolt köpeny alól, a zubbonyom zsebéből hogyan tudom előrántani a finn tőrömet és belenyomni az őr tarkójába. Ahogy hátrabukik a feje, jobban szemügyre tudom venni: még nálam is fiatalabb lehet, még nem lehet húszéves. És szeplős. A két ágban meginduló vér megcsomósodik a szája szélén, közben a két gyerek felugrik, és rohanva átvág a téren. A hó szinte vigyázatlanul világítja meg őket. De ez csak az egyik emlék-változat, és Emil atya se igazában elégedett vele. S valószínűleg hazudnék, ha azt mondanám, hagy én igen. Mindenesetre jó, hogy Walter Karcsi meg az özvegy olyan mélyen alszanak Most szükségem van rá, hogy ne kérdezzenek semmit. Először csak a Mókus utcában járatom meg a nóniuszt, és benézek néhány nyitott ablakon. Porcelánfogantyús sublóton kitömött madár, fölötte kagylókkal díszített keretben vakfoltos tükör. Csak melltől látszom a tükörben, mint egy ódon képkivágat. Próbálom úgy felfogni, hogy hiába lépek el, ha visszamegyek, változatlanul ugyanazt a képet találom keretben. A dupla ágyban csontsovány férfi fekszik; dunyháján befáslizott fejű mankó. Első pillanatban puska agyának nézem, a mankó szárát csőnek. Az öregnek nyitva a szeme, de nem vagyok biztos benne, hogy lát is, mikor megmozdítja a fejét; de már nem akarok továbblépni. Asztmásán lélegzik, és megkér, hogy engedjem följebb a rolót, fekté-
