Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - MÉSZÖLY MIKLÓS - Nyomozások
Nyomozás 49 kunkorított farokkal gyűrűztetik a nyílásukat, a fekete redők közepén körkörösen rándul össze a rózsaszínű hús. Az elejtett vaddisznó agyarát a vadőr fűrészeli le. A vágás helyét, hogy elvegye a szagát, forró borba mártja. A szétbombázott hűtőkocsik miatt reggel óta veszteglőnk a bogárdi állomáson. Kálmán bácsi nyolc, nagyapám tizennégy éve halott. Most még van másfél órám a bevagonírozásig. A kiürített parókia kertjében ülök egy törött vécékagylón, a nap izzasztóan tűz. A padláson megtalálom a nemzetiszínűre festett kerti széket; a támlavasra szúrva Hermina nagyanyám ovális fényképét. A normandiai Les Pieux halászfaluban nevetve profilba fordítja arcomat a helybeli orvos. Aranyrámás, szakállas férfira mutat a rendelője falán. Ajánlja, hogy ne mulasszam el megnézni De la Hague szirtfokot; ő ott sebesült meg. Egy este a kikötőkocsmában hallom valakitől: Je vais auxpieux." „Megyek a cölöpökhöz” - ahová a csónakot kikötik. Vagyis aludni. Ezt szépnek találom. Alkonyodik, mikor a szirtfokon leereszkedem. A sziklafalon kényelmes vaskampók a turistáknak, a pihenőknél eldobott coca-colás üvegek. A legalsó sziklaperemen ülök, mellettem templomhajónyi üregbe zuhannak a hullámok. Nagyobb a dübörgés, mint egy tankban. Az irtás végén keskeny, nagyon hosszú vágás, a nap sávokban világít be. Négy-öt másodperc, míg a két lombfal között a szarvas átlépked; addig kell rálőni. Apámék az ebédjüket is kint, a szabadban fogyasztják el. A vadőr és felesége kihozzák a telepes rádiót a verandára; a magasra csapó láng pernyével szórja be a havas ágakat. Az egyik élesen kiugró sziklán tömzsi, egyre vékonyodó tengeri madár ül. A habzó víz alig arasznyira csapódik el alatta. Próbálok ordítani, de csak a szám mozgását érzem. Dielette szintén halászfalu. Éjszaka kimegyek hányni az erős almapálinkától. A bárkákon vakító karbidfénynél válogatják a halakat. A dülledt szemek bizsuként csillognak, ahogy lapátolják őket. A kocsma hajópadlóján résekbe taposott darabos só. Egy kutya nyalogatja. Magamhoz akarom hívni, de véletlenül magázva szólítom: viens helyett venez-1 mondok. Nem érti. A halászok a hátamat veregetve nevetnek. Egy pillanatig majdnem otthon vagyok. Alig ismerek rá a városra. A Günther-trafik helyén sárga hullámlemez tejivó; a biliárdasztalokat a biztonsági szervezet kultúrotthonába viszik át, dzsipen. Apám délután négykor hal meg, augusztusban. Hat órakor jön érte a kocsi. Ez még nem temetés, így csak a járdán kísérem, nem a kocsi mögött. Az utcánk majdnem üres. A járdaszegély tele szétnyílt gesztenyével, viaszos fényük átcsillog a füvön. Csak az utca végéig kísérem apámat, a kocsi a Kórház köznél fordul be a hullaházba. Utána újságot veszek; este kint ülök a parkban, cigarettázom. A Hősökszobra körül fehér szalmakalapos férfi apportíroztatja a kutyáját; a kutya odajön
