Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - MÉSZÖLY MIKLÓS - Esély és handicap az irodalomban - közép-európai szemmel
Esély és handicap az irodalomban - közép-európai szemmel 29 szűnt meg soha az európai fejlődés alkotó, iskola-teremtő és hagyományőrző részese lenni. Éppen ezért hat sokszor visszásnak, mikor szellemi és művészi teljesítményei méltánylásánál az indokoltnál jobban kerül előtérbe e térség politikai tragikuma, pikantériái, a politikai időszerűség erotikája. Nyilvánvaló, hogy ez Közép-Európával kapcsolatban jóideje nem is nagyon kerülhető meg - mégsem tekinthető igazságosnak és tárgyilagosnak, ha kizárólag vagy döntően ez a szempont válik uralkodóvá a méltánylásnál, megítélésnél és értékelésnél. A politika jön és megy, a szellemi és művészi érték marad. Ha az utóbbira nem figyelünk oda, ez érdeklődésünk és kíváncsiságunk értéknívóját is minősíti. További részletezése az esély-handicap problémának, hogy a már eredetileg is izolációs helyzetű próza számára vajon jelent-e, s ha igen, hogyan jelent külön terhelést, ha vállalt vagy kényszerű emigrációban születik. Itt ugyanis vaskosan és parlagian merülhet fel a kérdés - akár az emigrációs lét kezdetén, akár később, folyamatában - hogy: miről írjon és hogyan? Említsünk néhány jelentős példát. Gombrowicz mindvégig lengyelül írt, Beckett és Ionesco az anyanyelv aposztatái. Beckett pattern-erejű nyelvet és irodalmi közeget váltott át hasonlóra, Gombrowicz és Ionesco nem. Amire mégis fel kell figyelni, hogy műveik javát tekintve egyikük sem a valóságot reálisan modellírozó irodalom művelői, hanem olyan prózáé, amely az écriture de V existence tágasabb kategóriájával címkézhető. Vajon mert alkatilag is ilyen prózára születtek és alkalmasak? Minthogy jelentős aposztatákról van szó: egészen bizonyosan. Tehetünk azonban más észrevételt is. Számos esetben következik be, hogy írók, akik tartós vagy végleges elszakítottságban élnek - különösen, ha a közvetlen kapcsolatok zárlatáról is szó van, mint a disszidensség új jogi státusa esetében - előbb-utóbb a személyes alkati-írói adottságuk ellenére is, az említett écriture de- Vexistence irányába kanyarodnak el. Vagy ha mégis a reális modellírozást választják, bizonyos lassú eljellegtelenedés következik be, a tehetség személyességének elszürkülése, banalizálódása. Vagy abból az emlék- és élményanyagból, nyelvi közvetlenségből élnek és dolgoznak, amelyből valamikor kiemelődtek. Ami viszont, ha nem frissülhet meg: elérheti a maga kritikus határát. Az is bizonyos viszont, hogy azok az írók, akiknek eleve rokon volt az alkatukkal az écriture de Vexistence formanyelve, világa - azoknak a művészi teljesítményét kevésbé töri meg vagy deformálja a kényszerű vagy vállalt elszakítottság. Sőt lehet, hogy éppen ez bontakoztatja ki az igazi tehetségüket.