Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - MÉSZÖLY MIKLÓS - Térkép Aliscáról
Térkép Aliscáról 11 (A jelenről nem is beszélünk, hiszen ki tudja; hogy éppen mostm\ történik?) Fontosabb lehetne megemlíteni annak az ezernyolcszázhétben kidőlt diófának a maradék fél törzsét, melyet az erre vándorló céhlegények - emlékezésül, hogy erre jártak - nagy fejű szögekkel vernek tele. S a fából utóbb már nem is látszik semmi, a szögfejek úgy elborítják. Zelenka matematikatanár úr egy alkalommal megszámoltatja a diákjaival a szögeket, de nincs kettő, aki ugyanarra az eredményre jutna. Később bonyolult számításokat végeznek a matekórán, hogy mi a valószínűsége a Szekszárdon megfordult céhlegények számának, ha a különböző számolási eredményeket összehasonlítják; majd ugyanezeket a műveleteket a következő év diákjai is elvégzik. Figyelemre méltó, hogy soha nem jön ki ugyanaz az eredmény, hanem mindig más. Aztán egy téli reggel Zelenka tanár úr is meghal, és végső akarata szerint a céhlegények fáját is melléje szándékoznak temetni, miután előbbutóbb úgyis ki kell vágni: ugyanis épp azon a sarkon állítanak fel egy transzformátoros, magasfeszültségű villanyoszlopot, amelynek másutt nem találnak helyet. (Az igazság persze az, hogy a fa és a tanár úr végül mégse kerülnek közvetlenül egymás mellé, mert a tavaszi Sió-áradás már előbb kidönti a korhadt csonkot és elsodorja, senki se tudja, hová.) A villanyoszlopot azonban baj nélkül betonbölcsőbe süllyesztik, s még ma is a helyén áll. Persze, kérdés, hogy száz év múlva is ott fog-e állni, és emlékezni lehet-e rá, mint Zelenka tanár úrra, vagy a nagy fejű szögekre ? De nem az a dolgunk, hogy olyasmit találgassunk, amit nem tudunk eldönteni. Ami biztosabb, és a hangja is olyan, hogy Aliscában is hallani lehetne, ha fölébrednének: az óriás-hegyi viharágyú. Szomju Mózes néhai nazarénus lakatos a megalkotója. Maga a tömzsi ágyútest török eredetű kézimozsár, amely már rég több darabban fekszik a Benedek-szurdikban, amikor Szomju Mózes rátalál, és megszerkeszti belőle a viharágyút. Helyét a városi tanács jelöli ki az Óriás-hegyen egy bedőlt borospincében, amelyet újra kiköveznek, és dorongfa ajtóval látnak el. Ha Sárpilis, Sióagárd vagy Bonyhád felől jeges viharfelhő közeledik, a tanács két embere kivonul Szomju Mózessel az Óriás-hegyre, megfelelő lőpormennyiséget tömnek a csőbe, lefojtják, meggyújtják a kanócot, és célba veszik az eget, illetve a felhőket. Az eredmény csak akkor marad el, ha valami okból késve érkeznek; különben nincs rá eset, hogy jég esne Szekszárdra, legfeljebb Sárpilisre, Sióagárdra vagy Bonyhádra. Az Óriás-hegy egyébként háromszáz méter magas, s régebben se lehetett sokkal több (több ezer év alatt néhány méter a kopás, ha nagyobb földrengés vagy földcsuszamlás nem jön közbe) - s ha így tart, továbbra se lesz alacsonyabb vagy magasabb. A szurkozott gerendákból épített háromszögelési pont tehát - ami egyúttal alkalmi kilátó is - még hosszú évekig megbízható támpontot
