Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - MÉSZÖLY MIKLÓS - Félbemaradt interjú, kérdések nélkül
8 Út Dunatát • 2001 június hagyja maga után. S mindez még kritikusabb, ha egyúttal történelmi csődtömegről is szó van - amellyel mi bőven dicsekedhetünk. S ezt az én Szekszárdom különösen jól illusztrálta. Tudott ez a társadalom a csődtömegről, ebben nem volt hiba. És ha nem is korszerű formában, de korrekt nemzeti érzéssel rendelkezett. Mifelénk nem volt irredentizmus meg fajgyűlölet. A csődtömeggel meg valahogy úgy voltak, ahogy a levél a széllel - tudniillik, hogy nincs alternatíva, ha egyszer fújni kezd. És akkor be kell rendezkedni a szélfújta levél pozíciójába. Ismerős ez a történelmünkből, ma sem időszerűtlen. Ilyenkor következik el, hogy mentőövnek látszik a holdkóros álharmónia, álkonszolidáció. S elhiteti magát a radikalizmust elaltató vigasz, hogy ha más nem is, de talán a nagy bajból kisebb baj lesz, ha legalább részleteiben (amihez hozzáférünk), igyekszünk tisztességgel működtetni a gépezetet. Ami, persze, nem kis dolog, ha a történelem hétköznapjait nézzük. Csak ha egyszer magában a gépezetben van a „foltozhatatlan” nagy baj - s ráadásul az alligátor is ott áll már az ajtó előtt? Amolyan farsangi utolsó nap az ilyen. Amikor a zenétől nem halljuk a csikorgó csöndet. Vagy hogy politikailag jobban betájoljam az akkori holdkórosságot: még szaga sem volt itt a „viharsaroknak”; s így megfelelő talaja sem lehetett semmilyen robbantó eszmének. Volt viszont caritas, ünnepi humánum, kedély, családiasság; csakhogy amit a legjobb szándékkal csináltak, azon is átütött az alapvető társadalmi hazugság. Jelképies apróság: a törvényszék mögött, a Séd patak partján volt a Hamistanú söröző - itt tárgyalás előtt egy asztalnál sörözhetett az ügyész, a bíró, az alperes és felperes ügyvédje, a peres felek, a tanúk; és tették is. S miért is ne? Csupán az adott körülmények között, egy ilyen domesztikált és valóban korrekt-kedélyes légkörben még a hazugságnak is zamata lesz, és ami természetes, az is megbicsaklik. Szóval, volt ennek a városnak andaxinja a sorsa és a történelme ellen. Aki nem szedte, fulladt bele a kesergésbe, tépődésbe, borba. Volt bőven potenciális öngyilkosjelölt, csak meg kellett kaparni. Hogy mindezen túl vagyunk-e ma? Rémületes, hogy mennyire nem tudjuk felejteni a történelmi reflexeinket, és hogyan tudjuk még egy világégésből is kimenteni a nagy nemzeti lyukas mogyorót.
