Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 1. szám - Műmelléklet: Szávai Géza: Székely Jeruzsálem - Tudósportrék: Szakály Ferenc
76 Úr Dunatái ■ 2000 március kap hangsúlyt. Azért, mert Magyarországon úgy zajlott le a reformáció, hogy az mintául szolgálhatott volna bármilyen nyugat-európaiságnak, ha lettek volna ilyen mintaátvételek, s akkor nem lett volna annyi felesleges vér, gyűlölködés, és nem maradt volna vissza annyi fájdalmas seb. Egyszerűen Magyarországon a következő történt, 1568-ban az országgyűlésen Erdélyben egyszerre 4 vallást legiflkáltalc: a katolikust, a reformátust, evangélikust, unitáriust. Utóbbiakat Lengyelországot kivéve sehol nem tűrték meg Európában, mindenütt üldözött volt, itt bevett vallás lett. Mindenki tudja, hogy az erdélyi törvényhozásra jellemző a vallási tolerancia, de azt nem tudják, hogy pont így ez érvényes a királyi Magyarországra is. Igaz, hosszú leveleket bocsátott Ida királyi kancellária arról, hogy a szakramentáriánusokat, a zwingliánusokat, a szervetiánusokat össze kell gyűjteni és agyon kell verni. Ugyan kijött a rendelkezés, de mindenki ugyanott folytatta, ahol akarta. Batthyány Boldizsár éppúgy rendületlenül tartotta a maga református központját Németújváron, Sárváron. Majd később az a mulatságos eset állt elő, hogy a protestáns többségű országgyűlések hoztak protestáns irányzatokat elítélő határozatokat. Csak éppenséggel semmit sem hajtottak belőle végre. A kérdés alapvetően arra irányult, hogy a török eleve toleráns volt a más vallásúakkal szemben, persze csak akkor, ha megfeleltek az ő követelményeinek, ha elősegítették azt, hogy az adó rendesen befolyjék, és hogy elősegítsék az egyházak a békés status quo fennmaradását. Jobban szerették volna, ha a magyar egyházak között is találnak olyant, mint a Balkánon az ortodox egyházak. Ezek mind nemzeti alapon szerveződtek. Nagyon jól szembeállíthatók és különválaszthatok voltak. Különkülön megegyezett velük a porta, s az adó egy részének átengedése fejében kordában tartották saját népeiket. Ez a csupasz valóság, ez bevált a birodalomépítésben. Amikor a reformáció elkezdődött Magyarországon, és a török hódoltsággal egybeesett a 40-es, 50-es években, a törökök rájöttek, hogy itt is van egy külfölditől független, önmagában alakuló erő, s ez volt a lényeg, hogy ne függjön sehonnan sem. Viszonylag új kutatási eredmény, büszkén mondom, hogy énhozzám fűződik, hogy megpróbálkoztak azzal, hátha be lehetne az új irányzatot cserkészni. Nem volt még evangélikus és református közt különbség, de még a katolikus-protestáns határ is átjárható volt. De a törökök rögtön kiszúrták, hogy a katolikusokkal semmit sem lehet kezdeni, azt lehetőleg eliminálni kell a hódoltságból. Végül is ez nem történt meg, mert minden intézkedést egy kis pénzzel náluk meg lehetett változtatni. A protestáns egyházak pedig nem álltak kötélnek. Ezeknek ugyanis nemcsak az a tulajdonságuk, hogy Magyarországon eléggé békések voltak, hanem az is, hogy soha a magyar társadalomban olyan frissen senki nem nyitotta rá a
