Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 1. szám - Műmelléklet: Szávai Géza: Székely Jeruzsálem - Tudósportrék: Szakály Ferenc
74 Út Dunatái • 2000 március a kiegyezés, ezt a kiegyezést ma és pillanatnyilag nagyon hasznosnak tartjuk hazánk szempontjából, bár nem mindenki ért vele egyet. Én úgy gondolom, hogy soha olyan jól Magyarország sorsa nem alakult, mint az Osztrák-Magyar Monarchiában. Ugyanakkor viszont a magyar nemesség akkor is volt olyan pimasz, mint 1526-ban, hogy állandóan deklamálta identitását. 1886-ban ünnepelték Budavár visszavívásának 200. évfordulóját, s az erdélyi törvényhatóságok kijelentették, hogy ők bizony nem küldenek se anyagokat, se iratokat, se tárgyakat, mert nekik ugyan az nem felszabadulás. Van egy közmondás szintjén kuruc-labanc ellentét, ez továbbmegy a Monarchiában is. Ez mindenféle nevetséges szituációkat eredményezett. Olyanok kaptak királyi tanácsosi címeket, Mária Terézia-rendet, akik az ellenzék legnagyobb szószólói voltak, és itthon a parlamentben ágáltak az átkos Habsburg-uralom miatt, utána Bécsben cidriztek Ferenc József előtt. Ennek megvan az irodalmi lecsapódása is. Mikszáth Kálmánt kellene többet olvasni, ennek a persziflázsa a remekül megírt „Fekete város”. Leírja azt a magyar gondolkodást, hogy „jó a török a háznál, mert sose tudni, mikor jön a Flabsburg”. Ez a fajta mentalitás anakronisztikusán még a 19. évszázadot s a 20. század elejét is végigkísérte, elhitetvén a szerencsétlen olvasóval - a mi nagy szerencsénkre egyébként, mert ezért érdeklődnek irántunk -, hogy csak az erdélyi lehet jó, vagy hogy csak a királyi magyarországi lehet jó, de a kettő együtt nem. Ez vált kőkemény ideológiai képződménnyé, de a valóság az élő 17. századi magyar történelem, nagyon sokat lehet az akkori kiváló emberektől politikából tanulni. Bethlen mellett Rákóczi Györgyöt is kiemelném, ő sem volt alávalóbb az elődjénél, csak óvatosabb. Ü.D. — Van annak valami oka, bogy a történelemkutatásban és -tanításban is ilyen hangsúlyt kap az erdélyi oldal? Sz. F.: Ennek oka talán összefügg a protestantizmus függetlenségi hagyományaival, s ezt nem gúnyból mondom. Amikor ilyen bölcsességeket próbálunk visszakeresni, hogy hol gyökereznek, mindenre van példa. Egy későbbi korból például: „Mint ahogy a nép is megmondta, Görgey áruló volt, a nép tudja”. Persze, hogy a nép tudja, hiszen egy függetlenségpárti lelkész mondta a református templomban, a katolikusok a szomszéd faluban lehet, hogy másképp tudták. Persze, hogy Görgey is protestáns, az nem volt e tekintetben fontos. Ezek ilyenfajta véletlenszerűségekre mennek vissza, meg arra, hogy mindig a függetlenség volt szimpatikusabb. Élvezzük a Fíabsburg-uralom előnyeit, de azért olyan jó dacos magyarok vagyunk. Ez egy furcsa, kifordult világ. Úgy is mondhatnám, hogy boldogok voltak, akika 19. században éltek, mert megengedhették akkor azt a luxust,
