Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 1. szám

büszkesége azonban még a pusztai magánytól való félelemmel egyesül. Másutt a házasság szükségszerű csődjét így írja le: „Később sokszor csodálkoztam rajta, hogy Sanyit nemcsak az anyja, de jóízlésű asszonyok is szeretetre méltónak találták. Pedig én is meg tudtam volna szeretni őt, csak ne akart volna az uram lenni.” Ez a szöveg mértéktartó lázadás is kényszerű viszonyai ellen, és világosan értésünkre adja, hogy a házasság embernyomorító hatásaival nem tud megbékélni. Sajátos elidegenedésének aztán kettős mozgatója van: gazdasági-erkölcsi alárendeltsége és szűzies lénye. Ez utóbbi minőség is végigkíséri regénybeli történetét a kezdeti lépésektől az esküvő körüli akciókon át házaséletük szürkeségéig és teljes bukásáig. Abban a részletben is, mely kivételesen nagyvárosi környezetben játszódik, a nászút idején, fölfedezhetőkezekaz elemek: „Az autóablakon túl emberek százai fecsegtek, rohantak. Ebből a szűk fülkéből mindenikük boldog kalandornak látszott, mind a maga útján megy, most dönti el, hogy hová, ha az utcasarkon mást gondol, oldalt vág vagy visszafordul, csak én fekszem itt ellenkezés nélkül, mint a holttest a hullaszállítóban.” Az iszony, a már-már jelképpé alakuló fogalom valós tartalma ez idő tájt alakul ki. Az embernyomorítás a házasság történetében válik egyre láthatóbbá. A feleség birtoklása, alárendeltnek tekintése, emberi lényegétől megfosztása erősen emlékeztet Helmer Nórához fűződő viszonyára az Ibsen-drámában. Nelli első nagy kitörése, családjának elhagyása más világirodalmi párhuzamot is kínál: Tolsztoj Anna Kareninájának tettére is emlékeztet. „Semmit abból, ami az övék. Csak magam.” - mondja Nelli, amikor elhagyja a Takaróházat.

A házasság romlása már visszafordíthatatlan folyamat. Ezzel egy időben azonban helyenként erősödik egy sajátosság: Nelli odafordulása gyerekéhez, Zsuzsikához. Elidegenedettsége ezzel a változással enyhül, s a legyőzés jelentős mozzanatát látjuk mindebben. Az a hétköznapi igazság, hogy a házasság értelme a gyerek, az utódlás nyer itt humánus és művészi megfogalmazást. „Hogy valami célt adjak mégis az életemnek, rákaptam Zsuzsikára. A hason csúszó halacskából ő lett a nagymamája mellett ide-oda kúszó gyíkocska, majd a popsiját föltoló négylábú, míg végül az almárium és az asztalláb jóvoltából az emberszabású életre is rákapott.” Kurátor Zsófi a Gyász ban még a falu félkegyelmű leánylakjára talál rá, mint egyetlen társra, Kárász Nelli viszont kislányában leli meg az értelmes kapcsolatot. Vele kötődik apjához is, akivel egyedül volt humánus viszonya. Önmaga folytonosságát, lénye továbbélésének lehetőségét látja Zsuzsikában, még akkor is, ha itt-ott vele szemben is megnyilvánul elterjedő idegenségérzése. Ám éppen az ilyen, végleteket is magába foglaló lélekábrázolás teszi hitelessé a regény főhősnő-5