Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 1. szám - Műmelléklet: Szávai Géza: Székely Jeruzsálem - Tudósportrék: Szakály Ferenc

Tudósportré • Szakály Ferenc 69 hogy ez a sok apparátcsik így be van tojva Gorbacsovtól” stb. Utána, mikor men­tünk haza eszelősen hajtva, mondom neki: „Ferikém, vigyázni kellene talán.” Ugye, ő párttitkár is volt, s azt mondta: „ide figyelj, neked annyi politikai érzéked sincs mind egy tetűnek. Hallgass ide, én ezt legalább még öt helyen fogom elmon­dani. Mindenünnen fel fognak jelenteni. A tizedik után majd azt mondják rám a pártközpontban, hogy ez egy hülye, és akkor mit tudnak velem csinálni?” Ez na­gyon jól mutatja a kort, jól rámutat egy mindig szükséges emberi magatartásra. Én huzamos gyakorlással sajátítottam el, hogy mindig azt mondom, amit gondolok. Sok az olyan kérdés, amit illik kerülgetni jobbról, balról, főleg olyan fórumokon, ahol én vagyok az elnök. Egyszerűbb, ha úgy reagálok, ahogy az angolok teszik: „meghallgattam az Ön véleményét, abszolút nem értek vele egyet, helytelennek tartom, sőt alávalónak.” Nyíltságom ellenére még mindig élek. U.D. — Mielőtt folytatnánk a személyes pályafutás áttekintését, néhány szakmai kérdést szeretnék feltenni. A törökkort jelölted meg gyermekkorodtól kezdve kutatási terü­letként. Mindenkit érdekel ez a téma a Gárdonyi-regény nyomán, s rengeteg sztereotípia él a köztudatban. Melyekkel kellett megbirkózni a kutatásaid során ? Sz. R: Mindennel. Mindennel, nem azért, mert akik előttem dolgoztak, buta vagy felelőtlen emberek lettek volna, hanem azért, mert ami a közönséget sajnos némelykor irritálja, mindig minden változik. Amikor azt mondtam, hogy én nem tudós, hanem tudni vágyó vagyok, akkor ezt a legkomolyabban értettem. Ha az ember bármit újból megragad, egészen másként lát. A törökkornak vannak kie­melten klasszikusan allergikus kérdései, amiket minden előadásommal érintet­tem. Egy időben volt, hogy évi 50 előadást tartottam. Ez gyönyörű része az éle­temnek, ezt nagy teljesítménynek tartom. Engem a televízió tett igazán naggyá, mert 1971-től folyamatosan műsorom volt vagy 10 évig, ezért fogalommá vált Szakály, mint a történelmi ismeretterjesztés nagy alakja. Sajnos nincs utódom azóta sem. Mindig megkérdeztek, hogy szeretjük-e a törököket? Vagy tényleg ők tették-e? Érdekes módon a Tolna megyei előadásaimnál mindig előjön, hogy a tö­rökök megvédték a magyarokat, de bezzeg a Habsburgok! A felszabadító háború­ban látszik, hogy addig milyen szép számú lakosság volt, s akkor viszont elpusz­tultak. Ez a kedvenc kérdésem. Én először is egy bevallott habsburgiánus vagyok, abban az értelemben, hogy a török hódítást úgy fogom fel, hogy kiragadta Ma­gyarországot a nyugati civilizáció közegéből, legalábbis részben, és olyan menta­litásokat plántált ide, amik idegenek, gazdaságilag tönkretéve a lehetőségeinket. Az egész későbbi történelmünket egy félig sikerült korrekciós kísérletnek tartom,

Next

/
Thumbnails
Contents