Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 1. szám - Műmelléklet: Szávai Géza: Székely Jeruzsálem - Tudósportrék: Szakály Ferenc

64

Út Dunatáí • 2000 március

Ú .D . — Ez a miliő, származás, mennyirejelentett előnyt vagy hátrányt későbbi munkádban, vagy éppen kutatómunkád elkezdésekor?

Sz. R: Szörnyű dolgot kell mondani, egyértelműen óriási hátrányt jelentett. Az ember nem szereti, ha nagy szakmai dinasztiák alakulnak ki, de ismerek olyan orvosokat, akiknek már az üknagyapja is országos hírű sebész volt és most az unokák is azok. Ebből a szempontból egy kisvárosi indíttatás a maga idült, gyerekes boldogságaival nem jó. A világ már akitor is arról szólt, hogy valaki versenykész legyen. Mi rendkívül jó képzettséget kaptunk a Garay Gimnáziumban, becsületére legyen mondva az „elvtársaknak”, hogy én mindenből kitűnően végeztem mindig, olyan szintig azért az aljasság nem nyúlott le, hogy betettek volna néhány 4- est vagy 3-ast, hogy ne legyek annyira jó. Az alapképzés kitűnő volt, de nagyon hiányoztak a nyelvek. Mi ott reménytelen kísérleteket tettünk a latin nyelv megtanulására és komoly sikeres kísérleteket, hogy az orosz megtanulását távol tartsuk magunktól. A budapesti értelmiség úgy oldotta meg a problémát, mikor orosz tanítás volt, hogy magánórára járatta a gyerekeit. Az én szüleim nem engedhették meg maguknak, hogy magánórára járassanak, és utóbb értesültek Blazsik Piri nénitől, vagy Bíró János bácsitól, hogy lehetett volna például franciául tanulni. Ezek számunkra teljesen hozzáférhetetlen szférák voltak. A kispolgári társadalom nagyon tagolt, utóbb értesültem, milyen társasági élet volt, sosem gondoltam volna, hogy miből maradtunk ki, méghozzá tudatosan. Hátrányos volt az is, hogy nem nagyon vacillálhattam, hogy mit csinálok, én történész akartam lenni mindenáron. Ez nevetséges elképzelés volt, hiszen világossá vált, hogy 1961 június 13-a után a következő napon el kell mennem, mert nekem ebben a városban nem terem babér. Ez volt életem legnagyobb szerencséje, ha nem így van, akkor ma valószínűleg szekszárdi levéltáros, könyvtáros, muzeológus vagyok, ami nem lebecsülés, de nagyobb távlatok nyíltak előttem.

Ú.D. — Ez azt jelenti, hogy nem kaptál volna itt állást?

Sz. R: Semmit. Finom eszközökkel tudomására juttatták anyámnak, hogy Szakály Ferenc ne számítson pedagógia-közeli szakmára, ezért én geofizikán felvételiztem az egyetemen. Sosem volt érzékem a matematikához, de mindig ötös voltam. Aztán kiderült, hogy vannak olyan tételek, amit a szekszárdi gimnáziumban nem is tanítottak. Volt valami politikai zűr a végén, a tanárnőt antiszemita kijelentésekért kitették, s akkor König igazgató-helyettes úr vette át az óráit, de négy év lemaradását nem tudta behozni. Nálam csak ő könnyebbült meg jobban, ami-