Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 1. szám - Heilmann József: "Csillag a magyarországi német irodalom egén"
48 Út Dunatái • 2000 március azzá lesz a szó aki nincsen Megdöbbentő erejű az analógia, mely Koch Valéria és a szekszárdi születésű költőtárs, Baka István között vonható. Magyarázza azt rövidre szabott életük (1949-1998, ill. 1948-1996) és sorsuk hasonlósága, mely mindkettejük esetében a hétköznapi lét és a művészsors gyötrő kettőségének megélésén alapult, de sorstársakká tette őket a végzetes betegséggel és a halállal viaskodva a testi-lelki kínok emberhez méltó elviselése, valamint az a tehetség, melynek segítségével szenvedéseiket és egyénileg megélt felismeréseiket verssé, örök igazságokat kimondó költészetté tudták emelni. Baka István November angyalához intézett fohászai között az egyik legmegrázóbb vallomás, a Csak a szavak című verse szinte teljesen egybecseng Koch Valéria fent idézett hitvallásával. Álljon itt bizonyságképpen e Bakaversből néhány sor: csak a szavak már nem maradt más nem táplál a kenyér s a bor lélek vagyok ki test-koloncát hurcolva folyton megbotol a semmi és a lét közötti küszöbben bár ez a küszöb szó maga is csak és riadtan tévelygek a szavak között jó volna lenni még talán de mit is tegyek ha nem lehet a szótáradba írj be s néha lapozz föl engem és leszek Koch Valéria balsejtelme a korai halálról, annak várható idejéről már megszólal az 1985-ben keletkezett Lied des Greisen című búcsúversben. Mennyire megdöbbentő erejű ez a jóslat - különösen nekünk, akik tudjuk, hogy tizennégy év elmúltával beteljesedik, s Koch Valéria, aki - Drescher J. Attila nagyon találó szavaival élve - „Szederkény és Európa között ingázott a »szellemvonaton«, hosszabb időt töltve egy hol poros, hol fényes, Budapest nevű állomáson”, 1998-ban végleg hazatalált, holtában visszatért az életében oly nagy ragaszkodással őrzött gyermek- és ifjúkori paradicsomba. (2) Az 1985-ben készült vers kezdősoraiban meg-
