Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 4. szám - V. Gilbert Edit: Szofja és Ruszlán

dés elsősorban Kálvinnak tulajdonít, ezért Babits azonnal szükségét látja, hogy valamilyen módon kizárja a két nagy egyházatya bármilyen lelki rokonításának lehetőségét. Mégis teszi ezt lábjegyzetében: „Bizonyos, hogy Ágoston a reformáció legnagyobb kérdéseit (a szabad vizsgálat és predestináció kérdéseit) mintegy megsejtette - bár nagy túlzás őt ezért »református szentnek« nevezni. Távol áll ő a kálvinizmus ridegségeitől.”5

Igen, ez a „kényszerítés” illetve „kiválasztás” elég ridegen hangzik, - de hiszen voltaképpen nem is arról és nem is úgy van róla szó, ahogy azt Ágoston nyomán Babits elképzelte és Az elbocsátott vad c. költeményének kiinduló gondolatává tette. A negyedik században született, eszmélő, tanulmányokat folytató Ágoston pogány iskolákon, antik rétorokon nevelkedett, s ez a bölcselet a később már keresztény hitre tért tudós gondolatainak útját is befolyásolta. Az antik görögök által tételezett és hitt ananké (végzet, szükségszerűség) gondolatát a kereszténység Istenére is transzponálta, vélvén, hogy ez az Isten is kényszerít - kegyelmi kiválasztása révén - egyeseket a jóra, a romlott akaratuknál fogva eleve elkárhozásra méltó embertömegek (mássá dannata) soraiból. A többiek pedig nyilván megmaradnak a Rosszban, s s kárhozatra jutnak - de ezek sorsát Augustinus nem részletezi.6 Hogy aztán ez a gondolat hogyan születik újjá s hogyan válik újabb félreértelmezések forrásává Kálvinnál, ez most nem lehet, és nem is kell, hogy tárgya legyen ennek a dolgozatnak. Tény, hogy a katolikus Babits nem Kálvint ismerte és lapozgatta, hanem Augustinust - s még neki is sokkal odaadóbb lapozgatója és alaposabb ismerője volt, mint a Szentírásnak.

Pedig a predestináció, az isteni előre-látás alapgondolata nem kálvini, nem is ágostoni, hanem bibliai eredetű. Pál apostol Rómabeliekhez írt levelének 8. fejezetében így szól Isten igéje: „...azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van, mint akik az ó'végzése szerint hivatalosak. Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek... (...) Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és akiket elhívott, azokat meg is igazította; akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.” (Róm. 8. 28-30). Isten minden körülmények között tiszteletben tartja a szabad akaratot (amely az első rossz választás folytán vált a rosszra hajlamossá); ezen az egy ponton korlátozza saját mindenhatóságát: hogy tudniillik nem zsinóron mozgatott marionetteket, hanem az igazságot, vagyis az Ő útját szabadon, minden kényszer nélkül választó teremtményeket akar üdvözíteni. Előre nem rendelkezik, bár előre látja a teremtmény választásait, s még akiknek a „szívét megkeményíti” akik a rosszat választják, azok előtt is nyitva tart mindig még egy ajtót. Isten „azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson”. (lTim. 2,4).

6