Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 4. szám - V. Gilbert Edit: Szofja és Ruszlán
látja a testtelen vadász, hogy zsákmány az akiváltképp ritka fajta, melyről kevés a meggyőző adat, de volna bármennyi is, mégsem volna elég, mert mihez adalék s mit magyaráz a gyerekkor, a cselédház, a pajta, vagy egy sorsdöntő - mondjuk, hogy párizsi - virradat? - a lényeg titok volt s titok marad.” Kányádi Sándor Krónikás énekét ajánlja Illyés Gyulának „odaátra”: „van aki sír van aki hallgat akik elmentek közülünk nem voltak közülünk valók mert ha közülünk valók lettek volna nem mentek volna el”. A magyar irodalmat eredetileg Illyés Gyula nevezte el „ötágú síp”-nak, de már a hetvenes évektől emlegették a hatodik ágát a „síp”-nak, a kárpátaljai magyar irodalmat. Ennek két jeles képciselője idézi meg Illyés szellemét: „Tőled kérdezem, mi végre hát? S ha nem mondtad elégszer, hiába mondtad, hogy ezerszer jaj a nyelvehagyottnak, csak őrizz meg bennünket, édes, ékes anyanyelv!” (Vári Fábián László) Balia D. Károly mottóként idézi Illyés Gyulát, majd a költeményébe beépíti a motívumot: „Mutass csupán annyi földre, hol egy ibolyám kikötne.” (Magyarok) 13
