Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 4. szám - V. Gilbert Edit: Szofja és Ruszlán

Hans-Georg Gadamer figyelmeztet bennünket Szöveg és interpretáció című munkájában: „Ha a befogadó nem kész arra, hogy „csupa füllé” váljon, semmilyen költői szöveg nem szólal meg.” (1)

Különösen igaz ez a jelen esetben, amikor egy húsz éve keletkezett költemény rájátszásait vizsgálom a több mint háromszáz éves műre. Úgy gondolom, az Illyés-változat megértését szolgálja, ha a Peroratio „idegenül hat”-ó (2) elemeit megkísérlem elhárítani.

A cím - latin eredetű szó - jelentése: a szónoki beszéd befejező része, Kazinczy Ferenc Berekesztésnek, Illyés Gyula Záróbeszédnek fordítja. Mit várhatunk a versben? Mit fejez be? Összegez, visszatekint vajon? Hogyan értékel, milyen a hangnem?

(1-4. SOR, AZ ELSŐ SZAKASZ)

Az elvégzett munka időtálló, semmi nem kezdheti ki - adja hírül a beszélő. Bevégezte nagyhírű munkáját - hanzik az első sor, befejezte művét, elkészült vele, nevezeteset, jelentősét alkotott. Mit takar a „nagyhírű munka” jelzős szerkezet? A verset a Szigeti veszedelem után szokták közölni, noha a nyomtatott kiadásban az Adriai tengernek syrenaia című kötetet zárta 1651-ben.

A tett fontosságát jelzi a v-s alliterációval is kiemelt verskezdet (Véghöz vittem); a folytatásban az igék sorvégre - rímhelyzetbe - (bonthat - ronthat - árthat) kerülnek. A sorközép immár (íme, már, most) szava magabiztosságot sugall, amit erősít az alárendelt tagmondatban a negatív felsorolás. A tagolás első felében szerkezetes kifejezés (irigy üdő - ég haragja - nagy ellenség) áll, a második helyen főnevek találhatók (tűz - vas-irigység). Ismétlődik az irigy szó, melléknévből főnévvé változik, ugyanakkor metaforává lesz (nagy ellenség, irigység). A kíméletlen, önző idő, az emésztő láng nem pusztíthatja el, nem tehet benne kárt rosszakarat.

A nyitósor egyes szám első személyű múlt idejű igealakjával áll szemben három ható ige egyes szám harmadik személyben. Az alkotást teremtő cselekedet lezárult, nincs hatalma felette semminek. Tagadószó ismétlődik a végtelenbe táguló jövőt hordozó igék előtt. A középső két sor azonos felépítésű zárása sajátos ismétlés (sem tűz el nem bonthat - sem vas el nem ronthat), bennük a tűz és vas - a megsemmisítés metforái - megerősítik a beszélő bizonyosságát. A harmadik, negyedik sor anaforás kezdését követően jelzős szintagmával folytatódik (ég haragja - birtokos jelző nagy ellenség - minőség -).

Az első szakaszban nincs áthajlás, egy tagmondat egy sor.

5