Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 4. szám - V. Gilbert Edit: Szofja és Ruszlán

80

Úr Dunatái • 2000 december

sok szereplővel, idősíkfelbontással ráérősebb, kitérős, leírásokkal, álmokkal teli szöveget hoz létre. Különleges ez a primér kutyaság; úgy bír a jellegzetes állati jegyekkel: ösztönvilággal, szaglással, kutyaperspektívával, olyan érzékletes, pszichológiájában tökéletes megtestesülése a KUTYAnak, hogy látószögébe von. A Gogoléra emlékeztető élőbeszéd-hatásra játszó mesélő deklaráltan együttérez a kutyával.

Többszörösen is érvényes az emberi kötöttség Ruszlán megalkotásában; az Ember világának abszolút elfogadása és szeretete lesz életének - a keserves betöretés utáni - értelme. A fel-felbukkanó természeti lét, az erdőidül, az alternatív életlehetőségek soha nem tompítják kötelességérzetét az ember iránt. „Egy gondolatot azért elültettek benne: ilyen szabad vadállattá válhatott volna ő is, mint ők, és zsákmányszerző vadállattá. De Ruszlán nem tudta - és mi, művelt emberek sem mindig tudjuk -, hogy a pusztulástól legjobban az véd meg, ami a sajátunk, amire alkalmasnak bizonyultunk, s amit jól megtanultunk. [...] megszokta, hogy együtt legyen az emberekkel, engedelmeskedjen nekik, szolgálja és szeresse őket. Ez a legfontosabb, a szeretet, hiszen szeretet nélkül nem él semmi sem ezen a világon: még ezek a farkasok sem, ... Örökre megmérgezte magát a szeretetével, az emberek világának elfogadásával...”

De őt is alapvetően, létének alapjaiban csalják meg. Kicsúszik alóla az egyedül értelmes világ, a rend, a tökéletesen berendezett láger barakkjaival, kikezdhetetlennek hitt hierarchiájával. A Szolgálat kései visszatérte Ruszlán számára csak katasztrófát hoz: a gyanútlan komszomolisták az építőtáborba - a korábbi lágerbe - érkezvén nem tudják, nem tudhatják, mi a rend, a menetoszlop, a sor\ Ki is lépnek belőle, aminek mindkét fél részére meglehetősen fájdalmas következménye lesz. Az őrkutyának a kilépés kiváltotta zsigeri reakciója a véget, saját fizikai megsemmisülését okozza. A múlt mint ideál a gazdának való elkötelezettséggel és az iránta érzett szenvedélyes szeretettel, aztán a kaotikus jelen, majd a gazda elvesztésével kezdődő újabb vágyakozás: a harmadik, már igazi Gazdára való várakozás Bunyin híres kutyafigurájával, Csanggal rokonítja Ruszlánt. A Szolgálat is szólítja mindkettőjüket még egyszer, immár a végbe. Ruszlán utolsót ráadásul a korábbi, az „Előre! Fogd meg, Ruszlán” jelszóra ugrott, amelyből még agóniájának pillanataiban sem tudott véglegesen kiábrándulni. Ugyanez Bunyinnál: „Ha szeretsz valakit, akkor senki, semmiféle erővel nem tudja elhitetni veled, hogy az, akit szeretsz, esetleg nem szeret viszont.” (kiem. Bunyintól)9. A mű végén pedig: „Ebben a világban bizonyára csak egyetlen igazság létezik - a harmadik; de hogy milyen, azt az utolsó Gazda tudja, akihez hamarosan Csang is megtér.”10 Vlagyimovnál: „A gazda nem