Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 4. szám - Tüskés Tibor: Várkonyi Nándor magyar irodalomtörténetének recepciója

46

ÚT PUNATÁT • 2000 DECEMBER

professzorait, Thienemann Tivadart, Tolnai Vilmost, Vargha Damjánt, Zolnai Gyulát, mind az egyetem fiatal és tehetséges hallgatóit.

A magyar irodalomtörténeti munka megírásának ötletével 1925 novemberében Thienemann Tivadar kereste meg, az ő kérésére, és nem a maga ambíciójából kezdte el a következő év elején a munkát. Várkonyi, „a süket könyvtáros”, ahogy Kodolányi nevezte és írta bele alakját Vízözön című regényébe, ekkor mindössze harminc éves. A megbízás úgy szólt, hogy az Aranyjános halála óta eltelt mintegy negyven év irodalmát tekintse át: ismertesse, rendszerezze és értékelje. Előmunkálatok, a korszakot áttekintő feldolgozások nem álltak rendelkezésére. Ha lettek volna is, nem ezekből akart meríteni, nem mások eredményeit összefoglaló, szintetizáló munkára vállalkozott; egyéni olvasmányélményeire kívánt támaszkodni, hajlama az önálló véleménymondásra sarkallta. Vállalkozásának irányát befolyásolta, hogy az addig hiányzó magyar irodalmi lexikont is pótolnia kellett.

Ha munka közben elakad, Thienemann biztatja, bátorítja. Véleményével nem kívánta befolyásolni, de amikor 1927 januárjában „első változatban” Várkonyi elkészül a művel, a professzor a kéziratot eljuttatja Kosztolányi Dezsőnek. A szerző is az író véleményét kéri, és előszót remél tőle művéhez. Kosztolányi elhárítja az előszó írását, de rövid kritikai véleményt mond a munkáról. „Csodálatos figyelem, körültekintés vezette tollát. Tárgyismerete hiánytalan. Mindössze néhány kifogásom van...” Várkonyi érzékelve kéziratának hiányosságait 1928 elején felhívást tesz közzé az újságokban, és az élő íróktól életrajzot és könyvészeti adatokat kér. A Magyarságban megjelent felhívás hatására születik meg például Kodolányi János 1927. április 27-én kelt korai önéletrajza. (Szövegét hasonmásban Kodolányiról írott könyvem második kiadásában közöltem.2) Az így nyert adatokat Várkonyi beépíti kéziratába, s a „második változat” 1928 szeptemberében nyomdába megy. Várkonyi bizonytalansága azonban nem oszlott el, s most már a könyv terjesztése, kereskedelmi forgalma is izgatja. Ezért prospektust készít részletes tartalomjegyzékkel, s ezeket az ismertetőket is szétküldi: velük részben előfizetőket gyűjt, részben válaszokat kér munkájáról. Érkeznek is a vélemények, részint a könyv „dicsét” ígérik, de a „gáncsokat” is sejtetik. A könyv történetének ebben a fázisában a legtöbb támogatást egyetemi társától, régi benső barátjától, M. Pogány Bélától, valamint két fiatal írótól, Szabó Lőrinctől és Illyés Gyulától kap. A könyv 1928 decemberében „önzetlen jóakarójának” Thienemann Tivadarnak a segítségével - ahogy Várkonyi mondja: a professzor „rendeletére” - az általa alapított Danubia Kiadó gondozásában hagyja el a nyomdát.

Várkonyi arra vállalkozott, hogy a közelmúlt és a jelen irodalmáról irodalom