Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 3. szám - Szőts Zoltán: Szemle

egyszer a Hozzád, másszor a szabadságszóra a hangsúlyt: benne van az ellentmondás mindkét pólusa. Te vagy az egyetlen megoldás, hasztalan bújok előled - de a szabad akaratomból akarok hozzád eljutni. A keresésnek és az önfeladás vágyának hasonló állapota ez, mint amelyet Ady gyötrődő Isten-verseiben látunk, egyetlen - lényeges - különbséggel. Babits - bár eljut annak a megsejtéséig, hogy a predestináció esetében döntően nem e\-rendelésróí, hanem ú-hívásrólv&n szó, („így kérem olykor, aki vád’), a bűnösség átérzése, a megváltásra szorultság felismerése - leírt szavai alapján - még nem vált döntő élményévé. „Hiszek Krisztusban, Krisztust várok, beteg vagyok, beteg” - nyög fel Ady az igei hívásra válaszolva (Mk. 2,17); Babits vergődése még a testi szenvedések poklából is finoman, artisztikusan szól - mint ebben a költeményében is. A keresés, a megismerés, a kiismerés vágya az ismert versek közül jóval erőteljesebb akár a Fortissimo, akár a Jónás könyve „káromló” soraiban.

Térjünk azonban vissza Az elbocsátott vadbm megfogalmazott ellentmondásoknak a leírásához, az utolsó meghökkentő paradoxonhoz: „Nem annak kell az imádság, / ki Istent megtalálta már”.

„Fölösleges fejtegetni, mennyire paradox (tehát mennyire babitsi) ez az ötlet, amely gyakorlatilag annyit jelentene, hogy ne a hívő imádkozzék, hanem a hitetlen. És mégsem logikátlan gondolat, hiszen csak a hitetlen lehet hitre vágyó” - írja Kardos Pál már idézett tanulmányában. Igen, itt nem csak egy hatásos verslezárásról van szó. Nem mond ez ellent a „Szüntelenül imádkozzatok!” igei parancsának (IThess. 5,17). A szöveg logikájából az következik, hogy a rejtőzködő, testi érzékszerveink és logikánk számára felfoghatatlan „valaki”-vel, aki szabadjára is enged, de szemmel is tart, a megszólítottság („titkos örv”) és a „sóvárgás” előzménye után csakis az imádságos megszólítás útján lehet kapcsolatba lépni. „Örök elégedetlenség hajtja lelkét az Igazság felé: stigmatizált lélek az...” - írja Babits Ágostonról szóló tanulmányában", s a mondat őrá is vonatkozik: a Keresett „jelével, aranyos nyakörvével” ő is „stigmatizált lélek”, aki a „Vezessen Hozzád a szabadság!” kereső-kérő imádságával a „zörgessetek és megnyittatik néktek” (Mt. 7,7) igei tanácsát követi.

A vers befogadójának persze nem szükséges szellemtörténeti előtanulmányokat végezni vagy a funkcionális stilisztika módszereiben elmélyedni ahhoz, hogy gyönyörködhessék a műben. A fenti megközelítés azonban talán segít meggyőződéssé erősíteni azt a benyomását - legyen bár hívő vagy hitetlen, kereső vagy egyszerűen „csak” gondolkodó, kérdéseket feltevő ember -, hogy Az elbocsátott vad remekmű.

14