Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 3. szám - Szilágyi Márton: Egy Baka olvasat és ami mögötte van

88

Úr PUNATÁI • 2000. SZEPTEMBER

elemzéseit, aligha vonható kétségbe, mennyire komoly személyes érdekeltsége van ezeknek a rendkívül alapos, minuciózus szövegelemzéseknek. Ezt erősíti a tanulmányok vállaltan esszészerű nyelvezete: az a Fried István, aki egyébként közismerten pontos filológus, itt lemondott a lábjegyzetelés - szaktanulmányt implikáló - fölhasználásáról, s ezáltal nemcsak egy oldottabb, kötetlenebb szerkezetet tett magáévá, hanem fölszabadított egy áradó, néhol szinte barokkos mondatszerkesztésű értekezői nyelvet is. Ezáltal tanulmányai egyszerre lehetnek könnyedek és igen komoly olvasói figyelmet kívánó, összetett gondolatmenetek hordozói. Ez a kötet tehát nem egyszerűen Baka István költészetéről szól: legalább ennyire Fried István olvasói metódusáról, arról a folyamatról, amelynek során az éppen értelmezett versek érintkeznek - az értekező nem készletszerű, hanem asszociatív hálózatba rendeződő - műveltségének anyagával. Természetesen Fried István többi könyvének sem más az alapihlete, ám itt, a Baka-versekhez kialakított nyelvi-stiláris-retorikai keretben világosabban látszik az értelmezéseknek ez a sajátossága. S ha már a láthatóvá tett személyes érdekeltségnél vagyunk, az is aligha véletlen, hogy milyen hangsúlyosak a tanulmányok Márai-utalásai: ezt nem annyira a tárgy jellege, sokkal inkább a Máraival szintén elmélyülten foglalkozó Fried István olvasói szenvedélye indokolja.

Ezt a könyv egyszerre olvasható tehát tárgyszerű, filológiailag megbízható kalauzként Baka költői világához, valamint egy szenvedélyes olvasó észjárásának izgalmas dokumentumaként. Módszertanilag pedig azért igen újszerű, mert ritkán találkozni olyan, napjaink vagy a közelmúlt magyar irodalmát taglaló könyvvel, amely ennyire következetesen és elmélyülten törekszik egy kortársi magyar írói életművet világirodalmi háttérhez illesztve értelmezni - ráadásul úgy, hogy mindeközben sokszorosan reflektált történetiség jellemzi a megközelítését. Igazából a kötet nyitótanulmánya ennek a metódusnak a lehetőségeit villantja föl, s nem annyira azt, amit alcímével ígér {Líra, irodalomértelmezés, vers [kötet]. Magyar költők, magyar költészet az 1990-es években). Nem elsősorban az évtized magyar líratörténetének folyamatát rajzolja meg ugyanis itt a szerző, hanem néhány kiemelt szerző (pl. Kovács András Ferenc, Visky András, Tompa Gábor) kapcsán a Bakaverseknél is alkalmazott interpretációs stratégia mellett érvel - a tanulmánykötet egészét tekintve, abszolút funkcionálisan. Fried Istvánt ebben a kötetében ugyanis aligha maga a lírai fejlődésfolyamat érdekelte (tévedés is lenne ezt számon kérni ezen a könyvön), hanem sokkal inkább a komparatisztikai módszer teherbírásának kipróbálása egy, számára különösen fontosnak mutatkozó életművön. Számomra ebből a nézetből igen tanulságos az az eljárás, hogy Fried mennyire követ-