Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 3. szám - Jankovics József: Szemle: adalékok a Babits-recepcióhoz
82 Út Dunatát • 2000. szeptember let, dokumentum végigkíséri az élet és az életmű alakulását az 1904-es szakvizsgái folyamodáshoz kívánt önéletrajz impurumától Török Sophie 1941. augusztus 5- én Babits Istvánnak küldött, lakonikus tömörségében is végtelen fájdalmat sűrítő „Mihály ma éjjel meghalt” szövegű táviratáig, illetve Radnóti emlékezetes Csak csont és bőr és fájdalom című verséig, mellyel a gyűjtemény zárul. A számos műfajban - vers, regény- és novellarészlet, tanulmány, memoár, jegyzőkönyv, napló, ünnepi és gyászbeszéd, orvosi jelentés, levél, interjú, műkritika, egyéb dokumentum - Babitstól és kortársaitól, illetve az utókortól a fenti cél szolgálatában született írások két nagyobb csoportba sorolhatók: egyik részük a babitsi életművet, másikuk annak recepcióját hivatott bemutatni. Teszik ezt úgy, hogy ahol lehetséges, a szövegek egymást magyarázzák, egymásra reflektálnak. A szépirodalmi mű után általában következik a rá vonatkozó egyéb közlés, levél vagy kritika. Az ismert alkotások mellett jónéhány - főleg a levelezés, kiadatlan naplók darabjai - itt olvasható először, a majdani kritikai kiadást megelőlegezvén, az életrajz és a kortársakkal való kapcsolat jelentős ismeretlen dokumentumaiként. Összegyűjtésük és egymás mellé helyezésük a szerkesztőt dicséri, aki mögött egy egész team összefogása áll. S meg is van munkájuk legfőbb érdeme és eredménye: a Babits-portré ilyen komplexen, ilyen erős megvilágításban még soha nem állt rendelkezésünkre! Ennyi részlet, adat, vonatkozás, mozaik egyszerre és egyhelyütt még nem jellemezte ezt a rendkívül szerteágazó alkotói tevékenységet. Egyaránt szóhoz jut itt a költő-író, a megalkuvást nem ismerő szerkesztő, a kritikus, a tanár, az irodalmi vezér, a nagyhatalmú - vagy annak vélt - kurátor, az irodalompolitikus esztéta, a barát, a szenvedő beteg, a próféta és az orákulum. S mindez együtt: a szeretett és gyűlölt, a felemelt és a megalázott Babits-jelenség: egyeseknek pártfogó, másoknak menedék, megint másoknak ítélőbíró, a többieknek túlérzékeny, bizonytalan, önző mesterember, aki csak a maga szobrának építésével törődik. Megítélése megosztja az irodalmi életet, a róla alkotott vélemények a két szélsőséges végpont körül helyezkednek el. Egyesek a Mestert, az írót, a költőzsenit látják benne (Szilasi Vilmos, a fiatal Weöres, Illés Endre, Illyés Gyula), mások nem nőttek fel költészetéhez (Szabó Dezső, Rákosijenő, Császár Elemér, a hibájára ráébredő József Attila, Harsányi Lajos), nem egyszer politikai vagy esztétikai állásfoglalásai miatt tartják hazaárulónak, nemzetellenesnek. Sajátos megoszlás: költészetére érzéketlen kritikusai névtelenek, súlytalanok, vagy fokozatosan azzá válnak az időben, míg az ő alakja egyre fényesedőben... Köszönhetően e két kötetnek is. A recepció folyamatának áttekintése, a pozitív és a negatív visszhang főleg a kortársi megszólalásokra összpontosít, míg a tanulmányok, monog
