Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 1. szám - Bodó Barna: Együtt, de külön
20 Úr Dunatái • 2000 március nie. Ugyanis szükségesnek tűnik egy elméleti, normatív bevezetővel indítani, ezt követi egy idevágó kazuisztika, végezetül pedig a politikai és az egyes közösségi diskurzusok összehasonlítására kerül sor. Az INTERKULTURALITÁSRÓL A kultúrák találkozásaként értelmezhető interkulturalitást megejtő természetességgel szokás ismert, vagyis semmilyen - fogalmi, történeti - megalapozást nem igénylő kategóriának tekinteni. A rokon értelműként használatos együttélés tágabb, a kultúra körein túlmutató fogalom, a közösségek közötti kölcsönhatás nem eléggé emelkedett, fizikai valóságot idéző, a kulturális sokszínűségeiéiig ténymegállapító, lezárt folyamatra utaló, miközben a kultúrák találkozása napi - politikai, gazdasági, társadalmi - jelenségek hatására adott folyamatos válaszok létét és figyelembevételét jelenti, illetve kellene jelentenie. Olykor a címük szerint az interkulturalitásnak szentelt szakkönyvek hosszasan foglalkoznak az etnikai sokszínűség leírásával,2 demográfiai és kulturális adatsorokkal idéznek fel állapotokat, s megállnak ott, ahol az elemzésnek, az interkulturalitás vizsgálatának kellene elkezdődnie. A napisajtó sem járja a - napjainkban sokszor kétes értékű: negatív hatású - politikai odafigyelés ellenére a fogalomtisztázás rögös útját, s ebben Temesvár,3 az interkulturalitás feltételezett térségi központja sem kivétel. Szó, sokszor túl sok szó esik viszont Temesvár szelleméről, a bánsági toleranciáról - a különböző etnikumok együttélése által kitermelt értékekről. A tolerancia kérdésének alaposabb taglalása nélkül, csupán jelzésként álljon itt: a más tájakról ide telepedő kisebbségi a látszólagos etnikai nyugalom okán és hatására nem áll be - anyanyelve, kultúrája vonatkozásában - önvédelmi állásba, közösségi kapcsolat-háló hiányában szinte kikerülhetetlenül sodródik a többségi oldalra: önmagát is a többség kialakította értelmezési keretben látja.3 A kultúrák kölcsönhatásának elemzését az identitástól kell indítani, éspedig az önálló nemzeti identitás érvényre juttatását és fenntartását szolgáló eljárások és eszközök vizsgálatával. A történet nyelv és a retorika feletti uralom kérdéséről szól. Bár nehezen vitatható György Péter állítása, miszerint mindazon eszközök, amelyek eredetileg az önálló nemzeti identitás, a nacionalizmus érvényre juttatását szolgálják, mára az Egyesült Államok fölényét biztosítják,5 a kérdéskör lokális vonatkozásai más - politikai-társadalmi - koordináta-rendszerben értelmezendők. A nacionalizmus, miként Gellner szenzációs munkáiban6 bebizonyította, nem más, mint az a folyamat, amely létrehozza a nemzetet, az embereknek egy
