Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 3. szám - Némediné Kiss Adrien: Valóban "sírógörcsöket kapott" Babits?
74 Úí PUNATÁT • 2000. SZEPTEMBER ad vissza. „A művész, mint olyan személyiség, aki a nyilvánosság elé viszi produktumait, közszereplő személyiség, és így kell, hogy alávesse magát a nyilvános kritikának. Az a művész, aki magára nézve sértőnek találja a kritikai megjegyzéseket, az vagy magától eltelt titán, vagy a legendás tisztaságában elemésztődött aggszűz.” Kassák „elítélendőnek” bélyegzi ezt a magatartást. A művészeknek „mint közszereplő személyiségeknek” - akik „a köz édekében dolgoznak, anélkül, hogy valamelyik politikai párt vagy gazdasági érdekcsoport szolgálatába szegődnének” - „vállalniuk kellene munkájukért a teljes és nyilvános felelősséget” - vonja le a konklúziót. Amit a megbíráltak védelmére hoz fel, az is inkább vád. „[...] ők individuumok is s így részben érthető, hogy nagy megelégedéssel és szinte fanatikus hittel vannak eltelve a maguk nagysága felől és szinte ösztönszerűen védekeznek minden agresszív, kívülről jövő beavatkozás ellen.” Babitsnak a Nyugat szerkesztőségében és a Baumgarten-alapítványnál betöltött hatalmi helyzetére célzott, mikor azokról szólt, akik „úgy érzik, hogy ők egy front, az irodalom frontjának isten kegyelméből való uralkodói”. „Ők a kiválasztottak bélyegével élnek a homlokukon s az egyszerű halandóktól megérdemlik a maradéknélküli behódolást.” Ez érthető, ha nem is kifogásolhatatlan álláspont - szögezi le. Ám ha „elismerjük az írók önteltségének jogosultságát”, követelnünk kell ugyanazt a „bátor” kritikusok számára is. Csak az a baj, hogy míg vannak „magukról zseniálisan nagyot képzelő íróink, addig nincsenek a szigorú igazságosság patikamérlegén dolgozó kritikusaink”. Vannak folyóirataink, amelyekben megjelenő kritikák „csak nagynéha egyebek tartalmi ismertetéseknél vagy kellemes esztétikai csevegéseknél”. A kritikusok „nagyszerű hallgatása” vagy „a könnyedén mellébeszélő kedve” kárt okozott: „nemcsak a már beérkező írók önbizalmát nevelte föl a beteges önteltségig és érthetetlen érzelmességig, hanem sokat [...] ártotta most alakuló generáció fejlődésének”. Az új generáció érdekében követeli tehát az elhallgatás helyett a kritikát. Az ő érdekükben fordul Osváthoz, a Nyugat szerkesztőjéhez, aki vállalta egykor egy új hangú generáció kihozását a fórumra. Azok érdekében, akik „az irodalmat nem csak néhány zseniális individuum önmagát mulattató játékának, hanem kifelé néző tükörképnek, társadalmi jelenségnek is vallják”. Babits Kassáknak a szocialista világszemlélettel azonosuló, a valóság feltárására törekvő, az olvasókat társadalmi cselekvésre ösztönző irodalomeszményére Az írástudók árulása című tanulmányában reagált. Csapiár Ferenc szerint Babits a Nyugatban 1928. szeptember 16-án megjelent tanulmányában Kassákra célzott,
