Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 3. szám - Némediné Kiss Adrien: Valóban "sírógörcsöket kapott" Babits?

66

Út Dunatái • 2000. szeptember

de nem lehet „téralakító házépítő” az, akinek tehertétel a házépítés két alapeleme, a talaj és a lakófulkék száma, ugyanúgy „csinálhat elsőrangú szóművészetet, de nem csinálhat elsőrangú regényt” az a regényíró, „aki világszemlélet és társadalomalakító akarat nélkül, mint a regény két alapeleme nélkül, ül neki regényt írni”.

Majd a versköltővel szembesíti a regényírót. Az előbbi kielégülhet a művészi tökéletesség megalkotásában, a regényírónak „állásfoglalás van a fölléptében, típusokat formál és helyzeteket konstruál, hogy az így újjászerkesztett világképben kimondja érzéseit és gondolatait a fennálló világért vagy a fennálló világ ellen”. „A szép vers lehet csak esztétikai produktum, a jó regény elsősorban társadalmi cselekedet.”

Babits a Halálfiaiban nem lírai regényt, ami heterogén műfaj, hanem társadalmi regényt akart írni. Kérdés, hogy társadalmi regény-e, illetve egyáltalán regény-e a Halálfiai? „Nem társadalmi regény témamegválasztásánál és témabeállításánál fogva” - feleli. „Az író a magyarság egy korszakának a megmutatását tűzte ki céljául. [...]... mint bíráló és útmutató akart fellépni vele szemben.” De anélkül vállalkozott a szociális cselekedetre, hogy az íróban mint emberben meg lett volna az állásfoglalásra kényszerítő szociális világszemlélet. Az új magyar regény megírásához nem elég a magyarság ügyét témául választani, „az alkotónak a nemzetközi életáramlatban kell állnia, [...] ki kell tágítania a perspektívákat, központi témáját ezer szállal hozzá kell kötnie a világegységhez [...]”. A Halálfiai írója nem ezt teszi. „Babits a költő magábamerülten, mesterségesen elzárt területen dolgozik, egy könyvtárszobában vagy egy ideológiákkal körülzárt földterületen s így csak a magyarság elfáradását, kicsinyes pénzgondjait és kultúra-iszonyát látja. [...] ... témáját nem tudja felemelni általános emberi jelentőségűvé, a cselekménynek nincs meghatározott fejlődésvonala. S így ha a Halálfiait terjedelménél fogva regénynek értelmezzük, nem több [...] egy család jellegzetes leírásánál, stílusművészeti teljesítmény társadalmi jelentőség nélkül.”

A második kérdésére - „jó regény-e Babits regénye tisztán írásművészeti szempontból?”-a kritikus szintén „nem”-mel válaszol. „Témája kevés és túlontúl passzív természetű [...], formájában lazán szerkesztett, a történés vonalvezetése szakadozott, némely oldalak az asszociációk gazdagságában és stílus-tisztaságában Babits legjellegzetesebb verseivel egyenértékűek [...].” De nem a témán, hanem „az írónak a témához való viszonyán múlik a regény jelentősége”. A „bizonytalanul alakuló téma” elulralkodik a lírikus Babitson, elnyomja a „formaszerkesztő regényírót”, „elfelejteti a regény miértjét s az író célját”. Az író mindvégig „mint versköltő, kisplasztikus és stilizáló esztéta van jelen”. A minden szituációban líri-