Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 3. szám - Sipos Lajos: A Timár Virgil fia keletkezéstörténete
46 Úf PUNATÁT ■ 2000. SZEPTEMBER — Szabad! - kiáltott a tanár. A gyermek belépett és nem tudott szólni. Tímár a szemein látta hogy amitől féltek, megtörtént. Ekkor olyasmit tett ami teljesen ellenkezett a zirciek hagyományos fegyelemtartásával: kezet fogott a tanítványával. Kezet fogott és azt mondta: — Fiam...! [...] * * * Babits Mihály (nyilatkozatai szerint1) 1919 júniusában-júliusában-augusztusában készítette el a Tímár Virgil fia első változatát. Ebben az időben húzódott vissza a közszerepléstől, maradt el a különböző írókamarai, egyetemi, szakszervezeti értekezletekről, ekkortájt ritkulnak meg a neki különben kedves és fontos emberekkel való találkozások is. „Nagyon erős munká”-ba temetkezett - írta 1919. június végén Boncza Bertának, Ady özvegyének, aki ezidőtájt egyre nagyobb részt szeretett volna kérni magának a költő magánéletéből is „valami szép dolgot csinál” - folytatta a költő a levelet „minden más valóban mellékes most nekem” - tette hozzá -, „nagyon benne élek a munkámban, nem vagyok magamé, bennem szövődik valami aminek nem vagyok ura.”2 Babits 1918 és 1920 közötti életszakaszát és a Nyugtalanság völgyében közreadott verseinek azt a csoportját ismerve,3 amelyikben a lírai én folyamatosan emlékező pozícióban jelenik meg,4 nem váratlan, hogy a „Haza”, a „Szabadság”, az „Eszme”, a „népjava” és az „emberközösség” fogalmainak visszára-fordulása idején, 1919 júniusában, a Szálló nap után és a Szíttál-e lassú mérgeket közzétételét-megírását követően5, a költő egy regényben is elfordult az összekuszált, értékzavaros jelentől, pontosan úgy, miként ezt Baudelaire és Flaubert is tette egykoron, s egy régebbi korszakba, az áttekinthetőnek gondolt, az értékválasztásban szilárd kontúrának tételezett múltba, a századforduló idejébe „tért”. És az sem váratlan, hogy abban az erős koncentrációban, amelyikben a regény készült, másként járt el, mint A gólyakalifa, a Kártyavár, a Halálfiai és az Elza pilóta esetében. Nem készülődött hosszan a témához, nem próbált meg különleges pszichológiai tudásmennyiséget mozgósítani, amint azt a legelső regény írásakor tette; de nem gyűjtött nyelvi fordulatokat sem, nem ambicionálta, hogy a regényalakok beszédében a történés korának fordulatai jelenjenek meg, amint az a Kártyavár esetében megtapasztalható volt;6 nem rögzített folyamatosan és nagy mennyiségben történet-elemeket és beszédszituációkat sem a későbbi felhaszná-
