Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 1. szám - Pomogáts Béla: Erdély mint multikulturális modell
16 Út Dunatát • 2000 március ranciájától terheit Európában az Erdélyi Fejedelemség törvényhozása volt szinte az egyetlen, amely az egyén lelkiismeretére: személyes választására és döntésére bízta azt, hogy melyik vallás tanításait követi. Az 1557-es tordai országgyűlés számos európai (nyugati) országot messze megelőzve mondta ki azt az elvet, hogy bárki kényszerítés nélkül követheti akár a régi, akár az új hitet. Az 1564-es országgyűlés megerősítette ezt a határozatot, az 1568-as pedig már azt is megengedte, hogy mindenki szabadon terjeszthesse az általa vallott hitelveket. A lelkiismereti szabadság és a vallási tolerancia mindezzel bekerült az erdélyi alkotmányosság alapelvei közé. Azonban ahogy a rendi társadalom nagy mulasztása volt a románok nemzeti jogainak elutasítása, a vallási tolerancia alkotmányos elve is bizonyos törést szenvedett azáltal, hogy a román ortodox egyházat nem emelte a „bevett”, azaz teljes mértékben legalizált hitfelekezetek közé. A régi Erdélynek kétségkívül volt egy olyan multikulturális rendje, amelyen belül viszonylag szabadon (a korabeli európai jogrendhez és politikai gyakorlathoz képest szabadabban) fejlődhettek a különféle etnikumok, vallások és kultúrák, ez a fejlődés részben kialakította a nemzeti, az egyházi és a kulturális autonómiák bizonyos rendszerét. Talán nem kell különösebben érvelni amellett, hogy Erdélynek milyen hatalmas szerepe volt a magyar kultúra fejlesztésében, az erdélyi szász kultúra autonómiájának kialakulásában vagy éppen a román nemzeti kultúra megalapozásában és fenntartásában. Mindezzel Erdély egy olyan európai örökséget védelmezett, amelyet később az európai liberalizmus bontakoztatott ki igazán. Az erdélyi liberalizmus hagyományát ismerték fel és tekintették követendőnek olyan erdélyi magyar politikusok és írók, mint Kemény Zsigmond, aki 1851-es Erdély közélete című tanulmánya szerint az európai liberális és „baloldali” hagyományok fenntartásában látta az erdélyi politika vezető erejét. A következőket állapította meg: „Erdély az új eszmék irányában az európai államtömbök közt a szélső baloldalt foglalta el. Amit nála életbe léptettek, a kornak, mely a múltnak hagyományaival szakítani kezdett, radikalizmusa volt. (...) Az ő alkotmánya, tudniillik az Approbatat és Compilatát tekintjük - inkább democratico-arisztoikratikus és köztársasági, mint monarchiái vala.” Valójában az erdélyi multikulturalizmus és liberalizmus hagyományai éledtek újra a két világháború közötti időben, mindenekelőtt abban a transzilvánista ideológiában (az „erdélyi gondolatban”), amelyet az erdélyi magyar irodalmi és részben politikai élet képviselt, és amelyhez a húszas években (Hitler hatalomrajutásáig és a „nagynémet” ideológia erdélyi elterjedéséig) az erdélyi szász szellemi élet, ezenkívül néhány román gondolkodó (például a harmincas évek fiatal nem
