Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 1. szám - Pomogáts Béla: Erdély mint multikulturális modell
Pomogáts Béla • Erdély mint multikulturális modell 13 országrész lakosságának 73,6%-a román, 20,8%-a magyar, 1,4%-a német és 4,2%-a egyéb (szerb, ukrán, bolgár) nemzetiségű. Az egyházi anyakönyvek és felmérések adatainak figyelembevételével készült becslések értelmében a magyarság számarányát ennél valamivel nagyobb százalékban szokás megadni, a románság számaránya ennélfogva viszont kisebb. Mindenesetre a leginkább feltűnő jelenség a németek számarányának rohamos csökkenése: ez 1966-ban még 5,6%, 1977-ben pedig 4,6% volt. A népszámláláskor ugyanakkor nem vették kellően figyelembe a cigány lakosságot (a hivatalos kimutatás szerint ez csupán 2,6%, vagyis kétszázezer fő). Holott a cigányok számát egész Románia vonatkozásában a becslések valahol 4 és 6 millió közé teszik: bizonyára Erdélyben is él közülük többszázezer, némelyek szerint több mint egy millió. Ez a szám ugyancsak a románok létszámát és számarányát csökkenti. Még nyilvánvalóbb az erdélyi nemzetiségek arányainak hasonlósága a svájci példához, ha a Trianont megelőző állapotokat tekintjük át. Az 1910-es utolsó hivatalos magyar népszámlálás szerint Erdély, pontosabban a Romániának juttatott egykori magyar területek lakosságának 53,8%-a volt román, 31,6%-a magyar, 10,6%-a német és 3,8%-a egyéb nemzetiségű. Ezek az adatok arra utalnak, hogy az erdélyi magyarság eredeti arányszáma több mint másfélszerese volt a franciáknak az össznépességen belül képviselt arányánál. Ez az adat arra is rávilágít, hogy a magyarság számaránya nyolc évtized leforgása alatt (1910 és 1992 között) több mint egyharmadával csökkent. Ennek a Magyarországra történt kényszerű áttelepülések és menekülések, a nemzeti kisebbségek erőszakos beolvasztására irányuló, az uralomváltozás óta folyamatosan érvényesülő bukaresti politika, továbbá a regáti románok nagyméretű (valószínűleg több mint egymilliós) betelepítése az oka. Ha Erdélyben a magyarság száma a román lakosság számának gyarapodásával megegyező mértékben növekedett volna, altkor ma az 1,6 millió magyar helyett 2,7 millió magyarnak kellene lennie, a románok létszáma ugyanis 1918 óta a kétszeresére emelkedett. Erdélyből, történelmi értelemben, lehetett volna kelet-európai Svájc, és ha ezt a történelmi stratégiát, amely különben nem volt idegen az 1918 előtti erdélyi román politikusoktól sem, érvényesíteni lehetett volna, vagyis mind az 1918 előtti magyar, mind az 1918 utáni román állami főhatalommal közjogi értelemben is lehetett volna ismertetni az országrész multikulturális jellegét, Erdély jótékonyan befolyásolhatta volna a magyar és a román nép, a két állam viszonyát, sőt, tágabb értelemben, ösztönzőleg hathatott volna a mindig is etnikai konfliktusok által gyötört és ennek következtében szüntelenül újra meg újra dezintegrálódó és le
