Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 2. szám - 95 ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Szigeti Lajos Sándor: Az erotikus hármasok

58

Úí Dunatát • 2000, június

szóképek az önkívületi állapotot, a betegséget a természetbe, a világmindenségbe vetítik ki, az áthajlásokkal is érzékeltetett szaggatott dikció azonban mégis alkalmas lesz arra is, hogy átváltozás nélkül is szerelmi vallomássá legyen: „Reád köszöntőm - félig már vakon - / Isten borát, mely habzik-forr előttem: //a tengerár sós-keserű vizét, / mely elválaszt és mégis összeláncol / véled, Izolda, - tajtékos öled // örvénylik benne, nyílik és bezárul.../ Bár elragadna! Fúlhatnék beléd! / Halál se kell már nékem kívüled.” A betegség-metaforáknak megfelelően Izolda nőisége is kozmikussá lesz, hogy benne (a nő öleként megjelenített tengerben) lelhessen rá a férfi a halálra mint beteljesülésre. Itt jegyzem meg, hogy mivel a tenger általában félelmet kelt, ritka az a mű, amely csak úgy önmagában és önmagáért ábrázolja. „A tenger ihlette regényekben és színdarabokban a drámai szerkesztés valamely tragikus történés keretébe helyezi a tengert, egy sor metaforába és hiperbolába ágyazva. [...] Az európai szimfonikus zenében csak a romantika korszakától kezdve hallatszik a tenger szólama [...] az ébredező germán nemzeti érzéssel felfokozott romantikus érzékenység gazdag forrásokra talált az ősi hagyományokban, s ezzel egész Európának példát adott. Mendelssohn a Hebridák nyitánnyal megadta a jelet a szakításra a hagyományos színtelenséggel. De Wagnerre maradt, hogy a hősi eposzok hangján megidézze a tenger szilaj nagyságát. Az 1843-ban megkomponált Bolygó hollandi a legendából kölcsönzi a tragikus végkifejletet, amikor legénységgel-rakománnyal együtt elsüllyed a szellemhajó. Trisztánja az ősi északi tengeri mítoszok kimeríthetetlen forrásából merít, akárcsak a finn Sibelius.”s A vers teljesebb megértéséhez ismernünk kell a középkori mondát: a korán árván maradt Trisztánt viking kalózok rabolták el, megszökött és Cornwall partjaira, Marke király várába, Tintagelbe jutott. A király nagyon megkedvelte, különösen azután, hogy megtudta: Trisztán az ő húgának fia. Baka verse szempontjából fontos mozzanata a mondának, hogy Írországban Trisztánba beleszeretett aranyhajú Izolda, ám Trisztán visszatért Tintagelbe, hogy másodszor Marke követeként megkérje Izoldát és elvigye urának. A hajóúton azonban - tévedésből - szerelmi bájitalt ittak s a vágynak nem tudtak ellenállni, a királyi esküvő után is többször találkoztak. Marke - mindezt megtudva - elűzte őket, később megbocsátott nekik, Trisztán háborúkba, lovagi kalandokba menekült és feleségül vette Arundel hercegének lányát: fehérkezű Izoldát, mert neve emlékeztette örök szerelmére. Titokban vissza is tért Comwallra, de egy mérgezett dárda megsebesítette s bár aranyhajú Izolda hajón elment, hogy - anyjától örökölt - varázstudományával meggyógyítsa, féltékeny vetélytársnője ármánya folytán már nem találja életben szerelmét s ő maga is követi Trisztánt a halálba. (Az ármány abban állt, hogy Izol-