Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 2. szám - 95 ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Kassai György: József Attila és Ferenczi Sándor

40

Út Dunatáí • 2000. TÚNIUS

zik egy „individualista-szocialista” irányzat, amely ugyanúgy számot vet az egyén boldogságra való törekvésével és függetlenségi hajlamaival, mint a közösségi élet megszervezésével járó, gyakran nehezen elviselhető kényszerekkel. A tanulmány befejező részében a freduistákat a társadalomtudomány és a szocialisták részéről ért támadásokkal kapcsolatban megjegyzi, hogy a történelmi materializmusból kiinduló gondolkodók és politikusok alighanem sikeresebben fejthették volna ki működésüket, ha azoknak, akiknek sorsát megjavítani igyekeznek nemcsak anyagi, hanem lelki világával is törődtek volna. Ezek a politikusok rájöttek, folytatja Ferenczi, hogy tévedtek amikor a pszichológiai szempontot elhanyagolva kizárólag a gazdasági szempontokat vették figyelembe. Belátván e mulasztásukat, írja Ferenczi, újabban érdeklődni kezdenek a pszichoanalízis iránt. Ezeket a politikusokat Ferenczi óva inti attól, hogy az adleri individuálpszichológiához csatlakozzanak, amely a hatalomvágynak a szexualitás elé való helyezésével talán jobban vonzaná őket. Hasonló gondolatokat fejteget Ferenczi már 1913-ban, A pszichoanalízisről és annak társadalmi jelentőségéről c. munkájában. Szó van itt egy olyan individuál-szocialisztikus irányról, amely a társadalom érdeke mellett az egyén boldogságát is részesíti gondjaiban, a kitörésekhez vezető társadalmi elfojtás helyett a vad ösztönök energiájának értékesítését, átszellemítésétt alkalmazza, és ezzel a fejlődésnek paroxizmusoktól, revolúcióktól mentesebb, nyugodtabb és egészségesebb menetét biztosítja”.

Feltehető tehát, hogy ezek a Ferenczi-írások is ott vannak A város peremén utolsó előtti szakasza, az odakint működő termelési erők és az idebent dolgozó ösztönök harmóniájának megszerkesztésére irányuló elképzelések mögött.

Végezetül csak annyit mondanék, hogy Ferenczi és József Attila között nemcsak gondolati, hanem lelki rokonságot is érzek, pl. a szeretetvágy, vagy az (áttételes) apa-, vagyis tekintélykeresés tekintetében és talán más vonatkozásokban is. Ez azonban egyelőre nem egyéb puszta megérzésnél. Lehet, hogy Ferenczi jobban megértette volna József Attilát, mint a költő analitikusai, és azon is eltűnődhetünk, vajon emezeknél sikeresebben analizálta volna-e őt. Mindenesetre az a megrendülés, amelyet Ferenczi klinikai naplójának egyes leírásai, vallomásai keltenek az olvasóban, nem áll távol a Szabad ötletek kiváltotta megdöbbenéstől.